Sok minden

 történik velünk mostanában, pozitív és negatív dolgok egyaránt.

Egyetlen lánykám nyolcadik osztályos, ezért az elmúlt időszak a felvételiről szólt. Hála Istennek, tegnap megvolt a szóbeli is, úgyhogy le is zárhatjuk ezt a témát. Már nagyon megterhelő volt számomra. Kitalálni, hogy mégis hova, merre, aztán a készülés sem volt zökkenőmentes, de túl vagyunk rajta. Egy pár hónapig. Mert aztán következik a nagyfiam... 

A kamaszkor két kamasszal továbbra is rendkívül izgalmas... Erről ennyi elég is lesz...

Egészség szempontjából nem állunk túl jól sajnos. Nagylányom folyamatos fejfájással, aluszékonysággal, szédüléssel küszködik. Jövő héten megyünk a neurológiára. Nekem pedig irány az ortopédia. A lúdtalp és a csípőficam így lassan 40 éves koromra nagyon leamortizált, rettentően fáj az egész lábam tőle, úgyhogy muszáj kezdeni vele valamit. A kicsik lassan 2 hete betegek, orrfolyás, láz, köhögés... Talán már látom a fényt az alagút végén, de azért kemény 2 hét volt.

Elegem van a pandémiából. A bezártságból. És csak most jön a harmadik hullám, durvább lesz, mint az eddigiek. Szeretek itthon lenni nagyon, és el is vagyok a kis nagycsaládom ellátásával, de rettentően hiányoznak a közösségi programok. De túléljük, kibírjuk. A végét ugyan még nem látom, de imádkozom kitartásért, erőért, egészségért. 

A jó hír legfőképpen az, hogy jön a tavasz, csodás lesz, legalább az udvarra többet tudunk kimenni. Vettünk a kicsiknek egy használt játszóteret, egész olcsón sikerült hozzájutni. Egy picit fel kell újítani, de így is használható, nagyon örülnek neki.

A legkisebb kakukkfiókánk 6 hónapos, és egyre inkább úgy tűnik, hogy örökre a mi kis fiókánk marad... Csodás dolog a nevelőszülőség, de nem megy nekünk az elengedés. Ha örökbe adható lesz a baba, szeretnénk örökbe fogadni. És itt, négy gyermeknél meg is állunk. Szívem szerint nem tudom mikor lenne elég, de az eszem azt súgja, itt álljunk meg. Így is óriási a feladat, és nem is könnyű. De az a jó, hogy Istennel együtt nem lehetetlen.

2020

 A 2020-as év sok szempontból hozott változást az életünkbe. 

Januárban a férjem otthagyta a munkahelyét és újra vállalkozó lett. Ennek én már akkor sem örültem, de a Covid talán még jobb bebizonyította, hogy nem volt jó ötlet. Nem volt könnyű évünk ilyen szempontból, úgyhogy újra útkeresésben vagyunk. Sokkal többet szeretnénk együtt lenni családilag és kettesben is. Azért imádkozunk, hogy Isten segítsen olyan élethelyzetet, munkát találni, ahol több időnk, energiánk van egymásra, a gyerekekre. Az anyagiakat tekintve emiatt szeretnénk visszavenni a kiadásainkból, mert rájöttünk, hogy sokkal fontosabb az együtt töltött idő, mint a hamis boldogságot nyújtó, evilági dolgok. Nem tudom, hogy hogyan alakul majd, de kezdetnek egy fontos elhatározás az, hogy a férjem csak heti négy napot fog dolgozni. És így is meg fogjuk oldani a család szükségleteiről való gondoskodást. 

Márciusban jött a Covid, mindenféle velejárójával együtt. Minket leginkább az online oktatás érintett, de ez sem volt azért teljes mértékben új dolog, hiszen nálunk a suliban ennek már múltja van. Így gyakorlatilag másnaptól működött is a tanítás Skype-on, mintha mi sem történt volna. A fiamat eléggé megviselte, hogy nem lehet az osztályával, neki nagyon fontosak a társas kapcsolatok. A lányom annyira nem bánta, ő inkább a gyülekezeti gyerekekkel jön ki jól. De ugye sajnos gyülekezet is csak online volt, ami nem volt a legjobb. Viszont így többet voltunk együtt, ami szerintem nagyon jót tett nekünk. Nem mondom, hogy néha nem okozott gondot az összezártság, de én szeretem, amikor mindenki itthon van.

A nyarunk jól telt, voltunk nyaralni, voltak nálunk a gyülekezeti fiatalok is, és egy hatalmas medencének köszönhetően itthon is ki tudtuk élvezni a jó időt. A házzal is haladtunk, pár nap és nagyjából készen vagyunk. Vásároltunk egy szuper sátrat és kerti bútorokat, nagyon vágytam rá és hálás is vagyok érte.

Augusztusban pedig nevelőszülő lettem és hazahoztam a kórházból egy egy hetes babát. Nagyon szeretem és nagyon élvezem. Minden új élet egy csoda. 

Szeptemberben aztán elkezdődött a suli a régi módon. A nagylányomnak viszont sajnos visszatért az asztmája elég durván, úgyhogy egész félévben online tanult, nem engedtem suliba. Online"jár" felvételi előkészítőre is matekból egy szuper matektanárhoz, akinek nagyon hálás vagyok. 

Novemberben aztán volt egész iskolára kiterjedő online oktatás, mivel a tanári kar 70%-a Covid-os lett. Így a nagyfiunk is újra itthon tanult, nyilván nem a legnagyobb örömére. Neki a társaság a mindene. 

Decemberben sokat voltunk együtt, egy kicsit a tágabb családdal is találkoztunk, a szünet nagyon jól telt.

Nagyon megterhelő ez a járványhelyzet, főként mentálisan és leginkább a bezártság, nem mehetünk sehova része. A kicsik tulajdonképpen úgy nőnek fel, hogy mindenkit maszkban látnak csak. Jonatán nemrég bement a férjemmel a városba. Ezer éve nem volt szinte sehol, mert vásárolni nem viszem őket, máshova pedig nem nagyon járunk. A lényeg az, hogy mindenre rácsodálkozott. A fények, a kirakatok, a sok ember... Nehéz időszak ez.

Ugyanakkor nagyon hálás vagyok azért, hogy egészségesek vagyunk, hogy nem szűkölködtünk egész évben, hogy ilyen csodás családom lehet, hogy ennyi szeretetet kapok. Azért is hálás vagyok, hogy a házunk lassan elkészül. 

A célkitűzésem pedig a 2021-es évre az, hogy sokkal kevesebbet aggodalmaskodjak. Bízzam az Úrra az útjaimat, majd Ő teljesíti.

A mai nap

 kemény volt. Miután a fél tanári kar lebetegedett nem egészen egy héten belül, holnaptól online oktatásra állnak át a felsősök. Már vannak pozitív tesztek is, szinte mindenki kontakt, nem lesz egyszerű...

A nagylányom kb. 5 napot volt ebben a tanévben suliban, mivel mikor máskor, természetesen most, 8. év elején tért vissza 5 év után az asztmája. Nem hiányzott, mondhatom. De ezt is el kell fogadni, és igyekezni belőle kihozni a legjobbat. Ami nem egyszerű, mivel felvételizik idén. Online ott van az órák nagy részén, hála, hogy van erre lehetőség, de azért mégsem ugyanaz. Ezért kerestünk és találtunk is egy szuper online matektanárt, akivel Nagylány nagyon jól kijön. Reméljük, meglesz az eredménye is.

 A nagyfiam természetesen nem örül neki, hogy online lesz holnaptól suli, ő nagyon társaságkedvelő ember, hiányozni fog neki az osztálya. Reméljük, nem tart sokáig.

Már napok óta nem mentem ki a kicsikkel, és nagyon hiányzik, de olyan rossz, nyálkás, hideg, sötét idő van, hogy semmi kedvem hozzá. De azt hiszem, holnap ráveszem magam, muszáj kicsit kimozdulni. 

Nagyon furcsa ez a vírushelyzet, sehova nem megyünk szinte, a gyülekezet is bezárt, boltba is ritkán és egyedül megyek. Jó lenne már, ha vége lenne...

Hű de rég volt, tán igaz se volt

 Ezer éve nem írtam, és nem is nagyon olvastam a blogomat, de ma valahogy ráakadtam és nagyon jó érzés volt újra látni.

Az elmúlt két és fél évben rengeteg dolog történt velünk. Nem tudom, milyen rendszeresen fogok írni újra, de most hálaadással szeretnék kezdeni.

 Hálás vagyok az elmúlt időszakban:

- a családomért, csodás emberek mind és nagyon szeretem őket

- azért, hogy idő közben hatan lettünk, nevelőszülő lettem és egy lassan három hónapos kisbaba van nálunk egy hetes kora óta. Fárasztó, de csodás, én ezt soha nem fogom megunni.🥰

- a házunkért, hogyha még lassan is, de hamarosan elkészül. A férjem gyönyörű munkát végzett, büszke vagyok rá. 

- hogy itthon lehetek, és még ha sok mindenben nem is vagyok tökéletes, igyekszem biztos, nyugodt, szeretetteljes hátteret biztosítani a családomnak.

- azért, hogy a világjárvány idején is van kihez fordulnom, van kiben bíznom.

- újra tanulok zongorázni, és egy fantasztikus tanárom van, aki egyben a volt kollégám is. Rengeteget tanulok tőle emberileg is.

-az egészségünk is nagyjából rendben van. Szeretnék többet tenni érte, hogy még jobb legyen.

Jó újra itt💝

Régen...

írtam ide, de nagyon hiányzik. Kevés az időm, nem is ígérem, hogy gyakrabban jövök. Szeretnék, mert olyan jó visszaolvasni a régi dolgokat.
Az életünk az elmúlt évben elég sokat változott jó és rossz irányba egyaránt. Immár nagycsaládosok vagyunk, mert tavaly július 20-án megszületett kisfiunk, Jonatán. Nagyon régóta vártuk őt, csodás örökbefogadási történet az övé, egyszer majd leírom. Talán...
Mióta megszületett, mindenki odavan érte, a nagyok rajongásig szeretik. Tényleg bearanyozta az életünket.
Gréta lassan 12, Gergő pedig 10 éves. Kiskamaszok, annak minden örömével, bánatával együtt.
Sajnos tavaly diagnosztizáltak nálam egy gyógyíthatatlan betegséget. Nem halálos, csak éppen az életemet teszi tönkre. A neve Menière-szindróma. Halláscsökkenés, fülzúgás, füldugulás, többórás szédülési rohamok hányással. Idén január előtt évente egyszer jött elő, azóta viszont szinte folyamatosan rosszul vagyok. A hitemet is igen megpróbálja a dolog, a zenész életemet konkrétan tönkreteszi. Már 1 éve nem oboáztam, nem merek fújni, mert a fejemben lévő nyomás rohamot okozhat.
Most készülök egy műtétre, ami itthon még elég új eljárásnak számít, de Németországban már évek óta alkalmazzák. 90%-ban megszünteti a rohamokat. A többi (füldugulás, halláscsökkenés...) megmarad, de az már semmi a rohamokhoz képest. Szörnyű ezt átélni, főleg egy 9 hónapos kisbabával egyedül itthon. Van, amikor felkelni sem tudok és a lányomnak kell itthon maradnia segíteni nekem. Ha nem segít a műtét, akkor kénytelenek leszünk más megoldást keresni. Vagy segítséget minden napra, vagy visszaköltözni anyósomékhoz. Egyiket sem szeretném, a házunk folyamatosan szépül, újítgatjuk fel, mindenki bőven elfér... De az is igaz, hogy amíg Jonatán nem lesz nagyobb, ha rosszul vagyok, nem tudom ellátni. Az elmúlt 3 hónapban 10 nap volt ilyen.
De hiszek, szeretnék hinni abban, hogy Isten megsegít. Olyan jó tapasztalat volt Jonatán örökbefogadása is, az Úr ott is előttünk járt, végig éreztem. Hogy miért van ez a betegség, nem tudom... Sok-sok vívódás után eljutottam oda, hogy bármi történjék is velünk, Isten dicsősége a legfontosabb, az, hogy az Ő neve megdicsőüljön. Ki tudja, annyi emberrel hozott össze a sors emiatt a betegség miatt... Valami oka, értelme biztosan van. Csak nagyon nehéz, főleg amikor úgy érzem, szétrobban a fejem a szédüléstől és belehalok...
A gyerekek és a férjem miatt ki kell tartanom. És meg kell alázkodnom... El kell tudnom fogadni a segítséget, és azt, hogy teljesen Istentől függök. Szeretem irányítani a dolgokat, de ezt nem tudom. Csak az Ő kegyelmében bízhatok, ahogy Dániel és társai a tüzes kemencénél. Tudom, hogy meggyógyíthat, de ha nem tenné is... Legyen áldott az Ő neve mindörökre! Várom az örök életet, a romolhatatlan testet, ahol már tényleg nincs szenvedés többé...

A mai napon

-Gréta nem ment suliba, mert már 3 napja fáj a feje, és mára a torka is begyulladt. Egész télen nem volt beteg, hát miért ne pont most, így sulis Ki mit tud? és szünet előtt...
-Gergő is hozta a formáját, hintázott egy faágon, ami sajnos leszakadt alatta es csúnyán beverte a fejét, szédült is még egy órán keresztül... Már jól van, de még figyelem, remélem nem lesz belőle nagyobb gond.
-holnap lomtalanítás lesz nálunk,így kipakoltunk egy pár dolgot, hiszen a régi lakók mindent itthagytak, 1000 éves dolgokat is.
-a gyerekeknek a suliban is már nagyon tavasz van. Ma nem volt könnyű velük, folyton csak kint lennének, mondjuk én is. Ha rajtam múlna, csak március végéig tartana a hivatalos tanév, utána már csak játékos programokat szerveznék nekik.
-viszont mindjárt szünet, kirándulás, pihenés, bográcsozás, szuper lesz☺ Az biztos, hogy itthon sem fogom őket nagyon nyaggatni a tanulással, igyekszünk mindent a szünet elején letudni, hogy aztán szabadok lehessünk. 

Szeretnék

rendszeresen írni, de még nem tudom milyen időközönként. Olyan sok dolog van az életünkben, amire jó lenne majd visszaemlékezni.
Visszavonhatatlanul itt a tavasz és én nagyon élvezem. Sokat vagyunk kint, műveljük a kertet, gyönyörködünk a sok virágban. És egy új korszaka kezdődött el az életemnek. Nevezetesen, a gyermekeim leválása. Nem egyszerű elengednem őket például egyedül kerékpározni, de tudom, hogy muszáj, nem tarthatom őket mindig magam mellett. Meg aztán van egy nálam sokkal nagyobb Valaki, aki akkor is vigyáz rájuk, amikor én nem lehetek ott. A másik dolog, hogy egyre inkább hagynom kell őket saját döntéseket hozni. Nyilván nem mindenben, de néha meg kell tanulják, akar saját kárukon is, hogyha ragaszkodnak valamihez, akkor viselniük kell a következményeket is, még akkor is, ha néha ez fáj. Nem egyszerű két kiskamasszal, igyekszem túllátni ezen az időszakon és nagyon szeretni őket úgy, ahogy vannak.
Közeledünk a babához is, Isten csodásan dolgozik értünk. Kialakulóban van a dolog, de erről majd később...
Mindenesetre nagyon várom, hogy itthon legyek. Mert bármennyire is szeretem a munkahelyem, itthon nem tudok úgy helytállni, ahogy szeretnék. Pedig nekem mindig ez volt a legfontosabb. Ezért úgy döntöttem, ha eljön majd az ideje, akkor is max fél állásban fogok tanítani. Bőven elég lesz 3 gyerek, a férjem, óriási kert, és a gyülekezeti munka mellett. Isten eddig is bőven ellátott minket mindennel, hiszem, hogy ezután is gondoskodik  rólunk.

2016

Ezért az évért (is) nagyon hálás vagyok Istennek.
Sok olyan dolog történt, amiről 1 éve nem gondoltam volna, hogy meg fog történni velünk.
Hálá vagyok, mert
-a férjem lassan egy éve újra itthon van
-Isten megadta a lehetőséget, hogy lehessen egy, az egész családunknak megfelelő méretű házunk, nagy kerttel, állatokkal
-ez a ház abban a faluban van, ahol mindketten dolgozunk, így vége az ingázásnak
- sok a felújítani való rajta, de a férjem egyedül is nagyon jól halad vele
- mindkettőnknek van munkahelye
- a gyermekeink jól vannak, nőnek, lassan kamaszodnak, és nagyon szeretem őket
- nemsokára öten leszünk, 2 éve várunk Babóra, már csak ketten vannak előttünk
-a szüleim épségben vannak és élnek
-sokat lehetünk együtt a családdal
-Isten minden rossz dolgom ellenére még mindig kitart mellettem
-bízhatok Benne, akkor is, amikor minden olyan kilátástalannak tűnik

Szalmavár

Gyönyörű nyár végi nap volt ma, és ezt ki is használtuk. Reggel a gyülekezetbe mentünk, mivel mi voltunk a sorosak a mosogatásban, a szombati közös ebéd utáni rendrakás most ránk várt. De előtte még elugrottunk a piacra, és sok finom zöldséget és gyümölcsöt vásároltunk. Mivel egész nyáron táboroztattunk, nem volt időnk kertészkedni, így azt esszük, amit kapunk a nagymamáktól, illetve amit veszünk a piacon.
A mosogatás és a mamánál való ebéd után, kimentünk Harsányba az új szalmavárhoz. Minden évben van ebben a faluban egy fesztivál, amire mindig egy új, jó nagy szalmavárat építenek, amit a gyerekeim nagyon szeretnek. Nagyon jókat tudnak ott játszani, ugrálni, és most tényleg szép időnk is volt hozzá.

Holnap viszont már vár a munka. Jó tudom, más már rég bejár a suliba, nekünk holnap kell menni először, hálás is vagyok érte. Szép volt ez a nyár, tartalmas, és a rövidsége miatt sem panaszkodhatom.
A sulinkban épül a lovarda, saját lovardánk lesz, saját lovakkal és oktatóval, aminek nagyon örülünk, és még ennél is jobban várjuk. Minden évben gond volt, hogy ugyan van a faluban több helyen is lovas oktatás, senkivel nem tudtunk megegyezni az egész iskolát illetőleg. Így most már nem lesz gond, szuper lesz a gyerekeknek.

Hazajöttünk

Lassan vége a nyárnak, nemrég érkeztünk haza közel 2 hónap táborozásról. Csodás, feltöltő, és egyben fárasztó 2 hónap van mögöttünk. Jó, hogy még van egy bő hét az iskoláig, legalább kipihenem magam, mert a végére rendesen elfáradtam. Viszont annyira jó volt ott lenni, az egyik legszebb hely nekem. Reggelente, ahogy sétáltam át a táborba gyönyörűek voltak a hegyek, és este ugyanígy a lemenő nap. Végig olyan érzésem volt, hogy ilyen lehet a mennyben, csak ennél még sokkal jobb. Csodás emberekkel körülvéve, nyugalomban, békességben, kint a természetben... Jó volt újra látni a rég nem látott arcokat, beszélgetni sok testvérrel, baráttal, igeszolgálatot hallgatni, együtt zenélni, a családdal sokat kirándulni, kerékpározni... Jó volt és mindig szép emlék marad, kár, hogy vége. Annak ellenére, hogy a zenei tábor végére tényleg elfáradtam.

Lassan suli, Kedvesemnek pedig sajnos mégis vissza kell még menni Angliába. Ez van, még nem végeztünk a hitelekkel, de már nem sok van hátra. Úgy tervezzük (már, ha lehet ilyet mondani, mert egyre kevésbé szeretek tervezni, vagyis inkább egyre inkább kezdem beszámítani a "véletleneket"), hogy decemberig marad, és akkor vagy mi megyünk ki, ha még muszáj maradni, vagy ő jön haza. Valahogy ki kell bírnunk addig nélküle... Több gondolatom is van, hogy hogyan oldjam meg a segítséget, már ami a gyerkőcöket illeti, hogy ne kelljen suliban lenniük minden nap, de még nem jutottam a végére, úgyhogy erről később... Csak egyszer jussunk el odáig, hogy ne legyen adósságunk... Soha többet semmilyen hitel. Iszonyatosan megkötöz, és kényszerhelyzeteket szül, úúúúúúúúúúúúúúútálom...
De tudom, hogy ezen is túl leszünk valahogy, és még jobban megerősít minket az Úr ezáltal.

A gyerekek nőnek, okosodnak, rosszalkodnak... Szerintem a legjobb hely nekik Bózsva, de így utólag egy kicsit túl sok volt a szabadságuk nyáron, és ezt Gergő néha nem jól használta ki. Nem szeretem társaságokba keveredik, aminek nem örülök. Sokat beszélünk vele, imádkozunk érte, de annyira vonzza a rossz. Pedig még csak 7 éves, mi lesz később? Mindazonáltal 100%-ig biztos vagyok abban, hogy Isten őt pont nekünk szánta, ehhez nem fér kétség. Csak sokszor kevés a bölcsességem, de jó, hogy van kihez fordulnom...

Várom is a sulit, új év, új és régi arcok, új kihívások, szolgálat, de félek is, hogy hogyan fogok helytállni megint egyedül. De talán minden napnak elég a maga baja.

És végtére egy kis hálaadás, ami nagyon kikívánkozik belőlem, és megerősít általa Isten:

Hálás vagyok  a férjemért, akire mindig, minden körülmények között számíthatok, akinek nyáron egy újabb oldalát ismertem meg, így 10 év után is, aki szívesen segít, bármiről legyen szó.

Hálás vagyok azért, hogy annak ellenére, hogy nem születhetett vér szerinti gyermekünk, Isten mégis úgy gondolta, hogy megajándékoz két gyermekkel, és anya lehetek, a szó legnemesebb értelmében. Hálás vagyok a velük való küzdelmekért is, és hálás azért a sok dologért, amit tőlük tanulok.

Hálás vagyok a munkahelyemért, ahova mindig szívesen megyek, és amit nehezen hagynék itt...

Hálás vagyok azért, hogy mindig van hol laknunk, még ha nem is olyan, amilyent én szeretnék, és még akkor is, ha sokszor elégedetlenkedek miatta.

Hálás vagyok a tágabb családomért, és a gyülekezetemért, mostanában többször láttam, hogy milyen sokat jelent, egy gyülekezet az ember háta mögött.

És végül, de nem utolsó sorban hálás vagyok azért, hogy ismerhetem azt, aki jónak gondolta, hogy engem megalkosson minden fogyatékosságom (amiből van bőven) ellenére is. Csodás dolog ez, de sajnos túl kevés az az idő, amit vele töltök, de hála azért, hogy még nem adta fel az értem való küzdelmet.