Tegnap

voltunk Egerszalókon fürödni a gyerekekkel. Szuper volt, a gyerekek is és mi is nagyon jól éreztük magunkat!  Apa szombaton este utazik vissza,  most csak 3 hétre, Januártól pedig havonta 2 hetet lesz kint. Szuper! Azt már valahogy csak kibírom.
Közben pedig beindult a téli szünet előtti hajrá. Vizsgáztatunk, hálaadó napra készülünk, gyakorolunk, közben az itthoni dolgok, a gyerekekkel való tanulás...  A főzést szeretem legkevésbé mostanában,  pedig amikor itthon voltam,  nagyon szerettem.  De mindig kitalálni, hogy mit főzzek... Fárasztó és időigényes. No mindegy, majdcsak lesz jobb.
Annyira élvezem,  hogy a gyerekek egyre értelmesebbek, büszke vagyok rájuk a suliban is, és végre kezd néha látszani, hogy megérte a sok küzdelem, mármint ami a nevelést illeti. Jó ez a visszajelzés, megerősít, hogy igenis az Úr útja az igazi.
Fáradt vagyok,  de mégis jól érzem magam a bőrömben.

Rólunk

Megy az idő, és én már régen írtam. Ennek legfőbb oka a kissé túlzsúfolt életünk. Elkezdődött a suli, a gyerekeknek is és nekem is. Immár két iskolással, teljes állásban dolgozva, egyedül... Nem mondhatnám, hogy unatkozom. De nem panaszkodom, hiszen a gyerkőcöknek jól megy a suli, én is szeretem, amit csinálok, csak néha fáradt vagyok egy kicsit.
Grétám idő közben annyira nagylány lett, nem tudom mikor, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy van egy 8, lassan 9 éves nagylányom. Az idei évtől minden nap járnak suliba, és mindketten szeretik, aminek nagyon örülök.  Grétára kifejezetten jó hatással van, szeret tanulni és még jobban másoknak segíteni. Pót-tanár néni☺. Megállja a helyét, és itthon is ő a jobbkezem. Sokat segít, nagy örömmel.  Szüksége van csak anya-lánya időre, amit igyekszem megadni neki. Csak mi ketten, valahol együtt... Nagyon hálás szokott lenni érte.
Gergő sulikezdésétől egy kicsit tartottam, de ő is szépen megállja a helyét. Bar az osztálya tele van nehéz esetekkel, de úgy látom, egyre jobban összerázódnak. Itt kell megemlítsem, hogy minden tiszteletem az elsős osztályfőnököké. Összerázni egy épphogy oviból kijött csapatot, rendkívül nehéz, embert próbáló feladat. Én nem biztos, hogy képes lennék rá.
Nekem bőven elég az én 22 gyerekem, egyenként. Szeretem őket, mindegyik más, másként reagál dolgokra, másképp halad, másképp érez. Nem könnyű mindig mindenkinél jól csinálni mindent, de igyekszem. És még most is tanulok. Tőlük, róluk, magamról, a tanításról... És emellett az itthoni teendők is rám hárulnak általában, bár most Apa itthon van 1 hónapig. Sajnos volt egy kisebb balesete, és a szemén bevérzés alakult ki, amit lehet, hogy műteni kell. Jó a rosszban, hogy legalább itt van, velünk. Teljesen más így az élet. Minden elismerésem az egyedülálló szülőké. Most, hogy volt benne részem, már én is érzem a dolgok súlyát. Nagyon nehéz egyedül, még akkor is, ha ott a távolban van valaki, akivel minden nap beszélhetsz. De nem ölelheted át, nem tud segíteni konfliktust megoldani, számomra nehezebb dolgokat /férfimunka/a ház körül megoldani, és te sem lehetsz ott, ha vele valami történik. De most már talán könnyebb lesz, bár még nem tudjuk pontosan hogy alakul,  talán már nem kell annyit nélkülöznünk őt. De továbbra is hiszem, hogy Isten átsegít a nehézségeken.