Ha nem, az sem probléma, hiszen elsősorban magamnak, magunknak jegyzek le az életünkből egy-két dolgot... Az elmúlt bő fél év blogügyileg elég ritkára sikerült... Nos, ez van, bár nem mintha ne lett volna mit írni, sőt... De valahogy ez most így alakult.
Megkezdtük Grétával az iskolát, félig-meddig itthon. Ez azt jelenti, hogy hetente két napot töltünk a suliban, a többit pedig itthon. Azaz én még plusz egy fél napot bent vagyok, no nem mint tanuló (bár az elmúlt 2 hónap alatt rengeteget tanultam Istenről és a hitről, csodálatos kollégáimnak köszönhetően), hanem mint furulyatanár. Sok mindenen gondolkoztunk, imádkoztunk, de végül, vagyis a jelenlegi állás szerint itt tartunk. Hogy hogy lesz jövőre? Nem tudom, de már kezdek leszokni arról, hogy akarjam tudni. Isten majd mindent megmutat, ha eljön az ideje. Egyenlőre úgy tervezem, hogy jövőre is így folytatjuk, plusz egy iskolással, hiszen Gergő jövőre elsős lesz...
De ne szaladjunk ennyire előre. Tartottam egy kicsit a dologtól, hogy hogyan fogom megoldani munka mellett az otthontanítást, de egyenlőre még megy a dolog. Nem visszük túlzásba azokon a napokon amikor itthon vagyunk. Konkrétan a 2 napon kívül még heti 4-5 órát tanulunk és így is előrébb járunk, mint az osztály. A többi idejét szabadon és ha lehet, a szabadban tölti. Jó így:-) Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a lehetőségért. Sokszor elbizonytalanodom a nehézségek miatt (mert azért azok is vannak), de a kitűzött cél mindig további kitartásra sarkall.
Gergő továbbra is ovis, és nagy meglepetésemre rengeteget változott az elmúlt hónapok alatt. Attól tartottam, hogy nem mostanában fog még megérni az iskolára, hiszen semmi nem kötötte le, ami úgymond tanulással kapcsolatos. Se rajzolni, se feladatokat megoldani, semmi ilyesmit nem szeretett csinálni. De most ennek is eljött az ideje, örülök, hogy nem erőltettem. Most magától szól, főként amikor Grétával tanulunk, hogy ő is tanulni szeretne, és nagyon kitartó, szépen elkészít mindent, amit elé rakok. Az oviban is hasonlóan vélekednek róla az óvónők, sokat komolyodott. Sokat imádkozunk és beszélgetünk azért, hogy ne vegye át azokat a dolgokat, amik Jézust szerető gyerekekhez nem illenek és örülök neki, hogy kevés ilyet tapasztalok nála. Mindazonáltal nehéz ez az ovi kérdés, de most egyenlőre maradunk így. A jövő év még sok kérdőjelet rejt magában, mivel a két gyerkőcöm nem jön ki túl jól egymással. Tudom, nem csak nálunk van ez így, de ha itthon vannak mindketten, nincs könnyű dolgom. De abban is biztos vagyok, hogy erre is van megoldás Istennél, sok türelem és felülről jövő bölcsesség kell ahhoz, hogy jól tudjam a kis szívüket egymás felé fordítani. Nem mondom, hogy nem nehéz, sokszor nagyon belekeseredek, de épp ezek a küzdelmek tesznek edzetté. Sajnos nagyon hajlamos vagyok bármit feladni, ha egy nehézséggel kerülök szembe, és most tanulom azt, hogy ezek inkább megerősítsenek, ne pedig elgyengítsenek. Hogy ne őrlődjek sokáig a problémán, hanem a megoldást keressem, és bízzak Abban, Aki mindent lát és tud, és a segítségemre siet, ha kérem...
Az iskolában egyébként én is jól érzem magam, hálás vagyok azért a tanári karért, ahová kerülhettem. A gyerekekért pedig még inkább. Olyan öröm azokat tanítani, akik nem csak a szüleik kedvéért járnak, és elmondhatom, hogy szinte minden gyerekem önszántából és örömmel jön órára. Én sokszor még úgy érzem magam, mint egy elsős gyerek először az iskolapadban. A gyerekeim előtt csak fél évet tanítottam, és most szinte újra kell kezdenem mindent. Nem tudom meddig lehetek itt, mert még talán mást is tartogat számunkra a jövő, de hálás vagyok azért, hogy ezt Isten így rendezte.
A kis tanyánkon pedig zajlik az élet, nagyon szeretünk itt lakni, megfizethetetlen a nyugalom. Csodás volt a nyár és gyönyörű az ősz is itt nálunk. Újra begyújtunk a kandallóba, nagyon szeretem, amikor pattog a tűz. Egyre többet sütünk majd mindenféle finomságokat, hiszen azt is lehet benne.
Voltunk nyaralni ismét Keszthelyen, csodás időnk volt, volt még családos tábor, zenei tábor... Most hétvégén kettesben férjjel Bécs...
Szóval igazán nem panaszkodhatom (pedig szoktam... sajnos...)
Megkezdtük Grétával az iskolát, félig-meddig itthon. Ez azt jelenti, hogy hetente két napot töltünk a suliban, a többit pedig itthon. Azaz én még plusz egy fél napot bent vagyok, no nem mint tanuló (bár az elmúlt 2 hónap alatt rengeteget tanultam Istenről és a hitről, csodálatos kollégáimnak köszönhetően), hanem mint furulyatanár. Sok mindenen gondolkoztunk, imádkoztunk, de végül, vagyis a jelenlegi állás szerint itt tartunk. Hogy hogy lesz jövőre? Nem tudom, de már kezdek leszokni arról, hogy akarjam tudni. Isten majd mindent megmutat, ha eljön az ideje. Egyenlőre úgy tervezem, hogy jövőre is így folytatjuk, plusz egy iskolással, hiszen Gergő jövőre elsős lesz...
De ne szaladjunk ennyire előre. Tartottam egy kicsit a dologtól, hogy hogyan fogom megoldani munka mellett az otthontanítást, de egyenlőre még megy a dolog. Nem visszük túlzásba azokon a napokon amikor itthon vagyunk. Konkrétan a 2 napon kívül még heti 4-5 órát tanulunk és így is előrébb járunk, mint az osztály. A többi idejét szabadon és ha lehet, a szabadban tölti. Jó így:-) Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a lehetőségért. Sokszor elbizonytalanodom a nehézségek miatt (mert azért azok is vannak), de a kitűzött cél mindig további kitartásra sarkall.
Gergő továbbra is ovis, és nagy meglepetésemre rengeteget változott az elmúlt hónapok alatt. Attól tartottam, hogy nem mostanában fog még megérni az iskolára, hiszen semmi nem kötötte le, ami úgymond tanulással kapcsolatos. Se rajzolni, se feladatokat megoldani, semmi ilyesmit nem szeretett csinálni. De most ennek is eljött az ideje, örülök, hogy nem erőltettem. Most magától szól, főként amikor Grétával tanulunk, hogy ő is tanulni szeretne, és nagyon kitartó, szépen elkészít mindent, amit elé rakok. Az oviban is hasonlóan vélekednek róla az óvónők, sokat komolyodott. Sokat imádkozunk és beszélgetünk azért, hogy ne vegye át azokat a dolgokat, amik Jézust szerető gyerekekhez nem illenek és örülök neki, hogy kevés ilyet tapasztalok nála. Mindazonáltal nehéz ez az ovi kérdés, de most egyenlőre maradunk így. A jövő év még sok kérdőjelet rejt magában, mivel a két gyerkőcöm nem jön ki túl jól egymással. Tudom, nem csak nálunk van ez így, de ha itthon vannak mindketten, nincs könnyű dolgom. De abban is biztos vagyok, hogy erre is van megoldás Istennél, sok türelem és felülről jövő bölcsesség kell ahhoz, hogy jól tudjam a kis szívüket egymás felé fordítani. Nem mondom, hogy nem nehéz, sokszor nagyon belekeseredek, de épp ezek a küzdelmek tesznek edzetté. Sajnos nagyon hajlamos vagyok bármit feladni, ha egy nehézséggel kerülök szembe, és most tanulom azt, hogy ezek inkább megerősítsenek, ne pedig elgyengítsenek. Hogy ne őrlődjek sokáig a problémán, hanem a megoldást keressem, és bízzak Abban, Aki mindent lát és tud, és a segítségemre siet, ha kérem...
Az iskolában egyébként én is jól érzem magam, hálás vagyok azért a tanári karért, ahová kerülhettem. A gyerekekért pedig még inkább. Olyan öröm azokat tanítani, akik nem csak a szüleik kedvéért járnak, és elmondhatom, hogy szinte minden gyerekem önszántából és örömmel jön órára. Én sokszor még úgy érzem magam, mint egy elsős gyerek először az iskolapadban. A gyerekeim előtt csak fél évet tanítottam, és most szinte újra kell kezdenem mindent. Nem tudom meddig lehetek itt, mert még talán mást is tartogat számunkra a jövő, de hálás vagyok azért, hogy ezt Isten így rendezte.
A kis tanyánkon pedig zajlik az élet, nagyon szeretünk itt lakni, megfizethetetlen a nyugalom. Csodás volt a nyár és gyönyörű az ősz is itt nálunk. Újra begyújtunk a kandallóba, nagyon szeretem, amikor pattog a tűz. Egyre többet sütünk majd mindenféle finomságokat, hiszen azt is lehet benne.
Voltunk nyaralni ismét Keszthelyen, csodás időnk volt, volt még családos tábor, zenei tábor... Most hétvégén kettesben férjjel Bécs...
Szóval igazán nem panaszkodhatom (pedig szoktam... sajnos...)
