2011. december 29., csütörtök

Ünnepek, betegség

Az elmúlt időszak a betegséget leszámítva nagyon jól telt. Arról már nem is írok, Grétám milyen beteges, mert lassan minden bejegyzés erről szól... A manduláit valószínűleg ki kell venni mégis, mivel szinte állandóan beteg miattuk... Nagyon nem akartam, nagyon nem szeretem a kórházat, főleg a helyit, de próbáljuk majd máshol megoldani. Sajnos az általunk patronált kislány sem tudott még eljönni hozzánk, mert Grétával felváltva betegeskednek. Reméljük, azért lesz majd rá alkalom.
Az elmúlt két hétben nagyon sokat voltunk együtt négyen, olyan jó volt. Sokat voltunk kint a kis házikónkban és jelentem, egészen jól állunk, majd hozok képeket is. Villany és víz még nincs, de azon kívül már szépen alakul belülről, kint is aludtunk három napot. És az a három nap maga volt a nyugalom, és öröm. A gyerekek nem akartak hazajönni. Élvezték a gyertyával és petróleumlámpával való világítást, a kis kandallónkat, amiben sütni is lehet, és azt, hogy együtt vagyunk. És meg kell mondjam, hogy sokkal jobban elvoltak egymással is, mint itthon. Hogy ez miért lehet, nem tudom.
Visszatekintve, szép volt ez az év, nyáron koncertezhettem, találtunk egy nagyon jó családi napközit, a céges dolgokban is tudtunk előre jutni, a házról nem is beszélve és még sorolhatnám, úgyhogy van miért hálásnak lennünk Istennek. Az egyik aggasztó dolog azonban, ami újra és újra napirendre kerül, az új egyházügyi törvény, amit éppen most szavaznak meg... A bizniszegyházakat akarják kiszűrni vele, legalábbis elvileg, gyakorlatilag a fürdővízzel együtt sok gyereket is kiöntenek, Isten sok igazán hívő gyermekét, és ez nagyon szomorú... Én nem akarok politizálni, de ők meg ne teologizáljanak...
De mindezek mellett tudom, hogy Istennek így is gondja lesz ránk, és biztosan a javunkat fogja szolgálni ez a dolog is.

Mindenkinek békés, áldott, Isten szeretetében gazdag új évet kívánok!

2011. december 3., szombat

A kislány

Tavaly karácsony előtt is elhatároztuk, hogy meghívunk egy nélkülöző gyermeket hozzánk egy pár napra, de ez akkor sajnos nem jött össze. Most viszont úgy néz ki, sikerülni fog, és annyira nagyon örülünk neki. Megismerkedtünk egy igazán rászoruló, csupaszív családdal, ahol van egy 7 éves, első osztályos kislány. Beteg, anyuka is... Albérletben élnek hárman, fürdőszoba nélkül, 2 ágy az összes bútoruk... Azt hiszem, mi el sem tudjuk képzelni ezt... És ezért szeretnék nagyon segíteni... És persze azért is, hogy amiket az Ige ír, valóban megéljük, ne csak beszéljünk róla. Szeretném megtanítani a gyermekeimnek, milyen az "igazi Istentisztelet". Jakab ezt írja róla:
"Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól."
Nos, ha az ige ezt írja, akkor nekünk így kell cselekednünk, miután Jézus ezt a szívünkben is elültette.
Közeli ismerőseim már 5-6 éve követik ennek a családnak a sorsát, hogy tengődnek jobbra-balra, néha van munka, de legtöbbször nincs... Ha van egy kis pénz, hamar elmegy... Hiszen azt a kicsit beosztani sem könnyű, de egyébként is ki tanította volna meg őket arra, hogy kell ezt csinálni... Ők is csak követik azt, amit nemzedékek óta látnak... A napról-napra élést, a cél nélkül való küzdelmet, a bármiféle perspektívát nélkülöző életet. De a férfinek most egy ideje van munkája, és 2 hét múlva az asszonynak is lesz... Örülnek neki nagyon... Hátha... Most valahogy...
Mi pedig szeretnénk Isten kezében jó eszköz lenni, hogy fel tudjon minket használni az ő életükben. Ott állni mellettük, és csendben segíteni... Reményt adni... Istennél nincs lehetetlen...
A kislány egyébként elbűvölő, és eddig még senki nem jött ki ilyen jól az én lányommal, mint ő. Várjuk nagyon! Már előre látom, hogy mi többet fogunk kapni, mint amennyit mi adunk neki...