2018. április 16., hétfő

Régen...

írtam ide, de nagyon hiányzik. Kevés az időm, nem is ígérem, hogy gyakrabban jövök. Szeretnék, mert olyan jó visszaolvasni a régi dolgokat.
Az életünk az elmúlt évben elég sokat változott jó és rossz irányba egyaránt. Immár nagycsaládosok vagyunk, mert tavaly július 20-án megszületett kisfiunk, Jonatán. Nagyon régóta vártuk őt, csodás örökbefogadási történet az övé, egyszer majd leírom. Talán...
Mióta megszületett, mindenki odavan érte, a nagyok rajongásig szeretik. Tényleg bearanyozta az életünket.
Gréta lassan 12, Gergő pedig 10 éves. Kiskamaszok, annak minden örömével, bánatával együtt.
Sajnos tavaly diagnosztizáltak nálam egy gyógyíthatatlan betegséget. Nem halálos, csak éppen az életemet teszi tönkre. A neve Menière-szindróma. Halláscsökkenés, fülzúgás, füldugulás, többórás szédülési rohamok hányással. Idén január előtt évente egyszer jött elő, azóta viszont szinte folyamatosan rosszul vagyok. A hitemet is igen megpróbálja a dolog, a zenész életemet konkrétan tönkreteszi. Már 1 éve nem oboáztam, nem merek fújni, mert a fejemben lévő nyomás rohamot okozhat.
Most készülök egy műtétre, ami itthon még elég új eljárásnak számít, de Németországban már évek óta alkalmazzák. 90%-ban megszünteti a rohamokat. A többi (füldugulás, halláscsökkenés...) megmarad, de az már semmi a rohamokhoz képest. Szörnyű ezt átélni, főleg egy 9 hónapos kisbabával egyedül itthon. Van, amikor felkelni sem tudok és a lányomnak kell itthon maradnia segíteni nekem. Ha nem segít a műtét, akkor kénytelenek leszünk más megoldást keresni. Vagy segítséget minden napra, vagy visszaköltözni anyósomékhoz. Egyiket sem szeretném, a házunk folyamatosan szépül, újítgatjuk fel, mindenki bőven elfér... De az is igaz, hogy amíg Jonatán nem lesz nagyobb, ha rosszul vagyok, nem tudom ellátni. Az elmúlt 3 hónapban 10 nap volt ilyen.
De hiszek, szeretnék hinni abban, hogy Isten megsegít. Olyan jó tapasztalat volt Jonatán örökbefogadása is, az Úr ott is előttünk járt, végig éreztem. Hogy miért van ez a betegség, nem tudom... Sok-sok vívódás után eljutottam oda, hogy bármi történjék is velünk, Isten dicsősége a legfontosabb, az, hogy az Ő neve megdicsőüljön. Ki tudja, annyi emberrel hozott össze a sors emiatt a betegség miatt... Valami oka, értelme biztosan van. Csak nagyon nehéz, főleg amikor úgy érzem, szétrobban a fejem a szédüléstől és belehalok...
A gyerekek és a férjem miatt ki kell tartanom. És meg kell alázkodnom... El kell tudnom fogadni a segítséget, és azt, hogy teljesen Istentől függök. Szeretem irányítani a dolgokat, de ezt nem tudom. Csak az Ő kegyelmében bízhatok, ahogy Dániel és társai a tüzes kemencénél. Tudom, hogy meggyógyíthat, de ha nem tenné is... Legyen áldott az Ő neve mindörökre! Várom az örök életet, a romolhatatlan testet, ahol már tényleg nincs szenvedés többé...

2017. április 10., hétfő

A mai napon

-Gréta nem ment suliba, mert már 3 napja fáj a feje, és mára a torka is begyulladt. Egész télen nem volt beteg, hát miért ne pont most, így sulis Ki mit tud? és szünet előtt...
-Gergő is hozta a formáját, hintázott egy faágon, ami sajnos leszakadt alatta es csúnyán beverte a fejét, szédült is még egy órán keresztül... Már jól van, de még figyelem, remélem nem lesz belőle nagyobb gond.
-holnap lomtalanítás lesz nálunk,így kipakoltunk egy pár dolgot, hiszen a régi lakók mindent itthagytak, 1000 éves dolgokat is.
-a gyerekeknek a suliban is már nagyon tavasz van. Ma nem volt könnyű velük, folyton csak kint lennének, mondjuk én is. Ha rajtam múlna, csak március végéig tartana a hivatalos tanév, utána már csak játékos programokat szerveznék nekik.
-viszont mindjárt szünet, kirándulás, pihenés, bográcsozás, szuper lesz☺ Az biztos, hogy itthon sem fogom őket nagyon nyaggatni a tanulással, igyekszünk mindent a szünet elején letudni, hogy aztán szabadok lehessünk. 

Szeretnék

rendszeresen írni, de még nem tudom milyen időközönként. Olyan sok dolog van az életünkben, amire jó lenne majd visszaemlékezni.
Visszavonhatatlanul itt a tavasz és én nagyon élvezem. Sokat vagyunk kint, műveljük a kertet, gyönyörködünk a sok virágban. És egy új korszaka kezdődött el az életemnek. Nevezetesen, a gyermekeim leválása. Nem egyszerű elengednem őket például egyedül kerékpározni, de tudom, hogy muszáj, nem tarthatom őket mindig magam mellett. Meg aztán van egy nálam sokkal nagyobb Valaki, aki akkor is vigyáz rájuk, amikor én nem lehetek ott. A másik dolog, hogy egyre inkább hagynom kell őket saját döntéseket hozni. Nyilván nem mindenben, de néha meg kell tanulják, akar saját kárukon is, hogyha ragaszkodnak valamihez, akkor viselniük kell a következményeket is, még akkor is, ha néha ez fáj. Nem egyszerű két kiskamasszal, igyekszem túllátni ezen az időszakon és nagyon szeretni őket úgy, ahogy vannak.
Közeledünk a babához is, Isten csodásan dolgozik értünk. Kialakulóban van a dolog, de erről majd később...
Mindenesetre nagyon várom, hogy itthon legyek. Mert bármennyire is szeretem a munkahelyem, itthon nem tudok úgy helytállni, ahogy szeretnék. Pedig nekem mindig ez volt a legfontosabb. Ezért úgy döntöttem, ha eljön majd az ideje, akkor is max fél állásban fogok tanítani. Bőven elég lesz 3 gyerek, a férjem, óriási kert, és a gyülekezeti munka mellett. Isten eddig is bőven ellátott minket mindennel, hiszem, hogy ezután is gondoskodik  rólunk.

2016. december 28., szerda

2016

Ezért az évért (is) nagyon hálás vagyok Istennek.
Sok olyan dolog történt, amiről 1 éve nem gondoltam volna, hogy meg fog történni velünk.
Hálá vagyok, mert
-a férjem lassan egy éve újra itthon van
-Isten megadta a lehetőséget, hogy lehessen egy, az egész családunknak megfelelő méretű házunk, nagy kerttel, állatokkal
-ez a ház abban a faluban van, ahol mindketten dolgozunk, így vége az ingázásnak
- sok a felújítani való rajta, de a férjem egyedül is nagyon jól halad vele
- mindkettőnknek van munkahelye
- a gyermekeink jól vannak, nőnek, lassan kamaszodnak, és nagyon szeretem őket
- nemsokára öten leszünk, 2 éve várunk Babóra, már csak ketten vannak előttünk
-a szüleim épségben vannak és élnek
-sokat lehetünk együtt a családdal
-Isten minden rossz dolgom ellenére még mindig kitart mellettem
-bízhatok Benne, akkor is, amikor minden olyan kilátástalannak tűnik


2015. augusztus 23., vasárnap

Szalmavár

Gyönyörű nyár végi nap volt ma, és ezt ki is használtuk. Reggel a gyülekezetbe mentünk, mivel mi voltunk a sorosak a mosogatásban, a szombati közös ebéd utáni rendrakás most ránk várt. De előtte még elugrottunk a piacra, és sok finom zöldséget és gyümölcsöt vásároltunk. Mivel egész nyáron táboroztattunk, nem volt időnk kertészkedni, így azt esszük, amit kapunk a nagymamáktól, illetve amit veszünk a piacon.
A mosogatás és a mamánál való ebéd után, kimentünk Harsányba az új szalmavárhoz. Minden évben van ebben a faluban egy fesztivál, amire mindig egy új, jó nagy szalmavárat építenek, amit a gyerekeim nagyon szeretnek. Nagyon jókat tudnak ott játszani, ugrálni, és most tényleg szép időnk is volt hozzá.

Holnap viszont már vár a munka. Jó tudom, más már rég bejár a suliba, nekünk holnap kell menni először, hálás is vagyok érte. Szép volt ez a nyár, tartalmas, és a rövidsége miatt sem panaszkodhatom.
A sulinkban épül a lovarda, saját lovardánk lesz, saját lovakkal és oktatóval, aminek nagyon örülünk, és még ennél is jobban várjuk. Minden évben gond volt, hogy ugyan van a faluban több helyen is lovas oktatás, senkivel nem tudtunk megegyezni az egész iskolát illetőleg. Így most már nem lesz gond, szuper lesz a gyerekeknek.

2015. augusztus 21., péntek

Hazajöttünk

Lassan vége a nyárnak, nemrég érkeztünk haza közel 2 hónap táborozásról. Csodás, feltöltő, és egyben fárasztó 2 hónap van mögöttünk. Jó, hogy még van egy bő hét az iskoláig, legalább kipihenem magam, mert a végére rendesen elfáradtam. Viszont annyira jó volt ott lenni, az egyik legszebb hely nekem. Reggelente, ahogy sétáltam át a táborba gyönyörűek voltak a hegyek, és este ugyanígy a lemenő nap. Végig olyan érzésem volt, hogy ilyen lehet a mennyben, csak ennél még sokkal jobb. Csodás emberekkel körülvéve, nyugalomban, békességben, kint a természetben... Jó volt újra látni a rég nem látott arcokat, beszélgetni sok testvérrel, baráttal, igeszolgálatot hallgatni, együtt zenélni, a családdal sokat kirándulni, kerékpározni... Jó volt és mindig szép emlék marad, kár, hogy vége. Annak ellenére, hogy a zenei tábor végére tényleg elfáradtam.

Lassan suli, Kedvesemnek pedig sajnos mégis vissza kell még menni Angliába. Ez van, még nem végeztünk a hitelekkel, de már nem sok van hátra. Úgy tervezzük (már, ha lehet ilyet mondani, mert egyre kevésbé szeretek tervezni, vagyis inkább egyre inkább kezdem beszámítani a "véletleneket"), hogy decemberig marad, és akkor vagy mi megyünk ki, ha még muszáj maradni, vagy ő jön haza. Valahogy ki kell bírnunk addig nélküle... Több gondolatom is van, hogy hogyan oldjam meg a segítséget, már ami a gyerkőcöket illeti, hogy ne kelljen suliban lenniük minden nap, de még nem jutottam a végére, úgyhogy erről később... Csak egyszer jussunk el odáig, hogy ne legyen adósságunk... Soha többet semmilyen hitel. Iszonyatosan megkötöz, és kényszerhelyzeteket szül, úúúúúúúúúúúúúúútálom...
De tudom, hogy ezen is túl leszünk valahogy, és még jobban megerősít minket az Úr ezáltal.

A gyerekek nőnek, okosodnak, rosszalkodnak... Szerintem a legjobb hely nekik Bózsva, de így utólag egy kicsit túl sok volt a szabadságuk nyáron, és ezt Gergő néha nem jól használta ki. Nem szeretem társaságokba keveredik, aminek nem örülök. Sokat beszélünk vele, imádkozunk érte, de annyira vonzza a rossz. Pedig még csak 7 éves, mi lesz később? Mindazonáltal 100%-ig biztos vagyok abban, hogy Isten őt pont nekünk szánta, ehhez nem fér kétség. Csak sokszor kevés a bölcsességem, de jó, hogy van kihez fordulnom...

Várom is a sulit, új év, új és régi arcok, új kihívások, szolgálat, de félek is, hogy hogyan fogok helytállni megint egyedül. De talán minden napnak elég a maga baja.

És végtére egy kis hálaadás, ami nagyon kikívánkozik belőlem, és megerősít általa Isten:

Hálás vagyok  a férjemért, akire mindig, minden körülmények között számíthatok, akinek nyáron egy újabb oldalát ismertem meg, így 10 év után is, aki szívesen segít, bármiről legyen szó.

Hálás vagyok azért, hogy annak ellenére, hogy nem születhetett vér szerinti gyermekünk, Isten mégis úgy gondolta, hogy megajándékoz két gyermekkel, és anya lehetek, a szó legnemesebb értelmében. Hálás vagyok a velük való küzdelmekért is, és hálás azért a sok dologért, amit tőlük tanulok.

Hálás vagyok a munkahelyemért, ahova mindig szívesen megyek, és amit nehezen hagynék itt...

Hálás vagyok azért, hogy mindig van hol laknunk, még ha nem is olyan, amilyent én szeretnék, és még akkor is, ha sokszor elégedetlenkedek miatta.

Hálás vagyok a tágabb családomért, és a gyülekezetemért, mostanában többször láttam, hogy milyen sokat jelent, egy gyülekezet az ember háta mögött.

És végül, de nem utolsó sorban hálás vagyok azért, hogy ismerhetem azt, aki jónak gondolta, hogy engem megalkosson minden fogyatékosságom (amiből van bőven) ellenére is. Csodás dolog ez, de sajnos túl kevés az az idő, amit vele töltök, de hála azért, hogy még nem adta fel az értem való küzdelmet.

2015. március 16., hétfő

Egy kis átalakulás

Már ami a blogot illeti...

A mi életünk folyik tovább a maga kis nyugodt (és néha kevésbé nyugodt) medrében.
Gyűrjük a sulit a gyerkőcökkel, és az ezzel kapcsolatos gondolataim, tapasztalataim folyton ugyanoda húznak vissza... Oda, ahonnan elindultunk... Reméljük, jövőre meg tudjuk valósítani, hogy otthon tanuljanak ismét, sokkal nagyobb szabadságot és érzelmi, fizikai biztonságot kapva ezáltal. Pedig a mi sulink még aránylag konzervatív, kis létszámú, meleg légkörű, szerető pedagógusokkal... De a megerősítést mindig az otthontanulásra kapom minden tekintetben.
Először is, azt gondolom, hogy rengeteg mechanikus, elméleti, írásos, felesleges dologgal tömik már az elsős gyerekeket is. Azokon a napokon, amikor hazaérünk délután 4 körül, és még fél 7-ig tanulunk, mert a gyerekem a suliban, a sok zsibongó társa közt képtelen megírni a háziját, kicsit besokallok. Nem nagyon voltak betegek ezen a télen, hála az Úrnak, de az itthon töltött pár nap ég és föld volt a sulihoz képest. Nyugodtan, és aránylag gyorsan (kb. 2 óra alatt több, mint egy napi tananyagot) megtanultam velük. Nem volt reggeli öltözzmárcsináldahajadeddareggelid káosz, rengeteget voltak kint a szabadban és azzal foglalkoztak, amit szeretnek. Csodálatosan felszabadultak voltak.... És én ezt szeretném nekik minden napra.
Másodszor az a közeg, bármennyire is kicsi, bármennyire is vannak keresztény nevelésű gyermekek, az én gyerekeimből nem mindig a jót hozza ki. Persze itthon átbeszéljük a dolgokat, de amikor 9 évesen kell olyan dolgokról beszélni, amiről szerintem elég lenne 14-15 évesen, vagy amikor egy osztálytárs állandóan piszkálja a gyermekemet, a másik nem túl jó dolgokra tanítja, a harmadik fogdossa... Kész káosz ez a világ. Én nagyon szeretem a tanítványaimat, és igyekszem a kis lelküket is ápolni, de az én gyermekeimet nem érzem elég érettnek ahhoz, hogy az idejük nagy részét legfőképp világi, neveletlen, Istent nem ismerő és nem szerető gyerekek között töltsék.
A "hogyan" még várat magára, de hiszem, hogy Isten megadja a választ az imáinkra.

Kedvesem már nem megy vissza Angliába dolgozni -több okból kifolyólag-, aminek nagyon örülök. Iszonyatosan nehéz volt nélküle minden téren helytállni, de legfőképp a nevelésben. Isten nem véletlenül férfi és nő számára alkotta meg a családot, ezt most igazán megtapasztaltam. A gyerekek, de főleg a lányunk nagyon megszenvedte apa hiányát. És most kezdi újra megtalálni azt a biztonságot, ami régebben körülvette őt. Azt mondta, hogy ő csak apa és anya karjai közt érzi magát biztonságban...

A jövőt illetően mindig sok a kérdőjel, de igyekszem megelégedni a jelenlegi helyzetünkkel és hinni, bízni abban, hogy Isten mindent idejében elrendez. Egy biztos: nyáron ismét újra Bózsva, immáron az egész család együtt, egész nyárra. Megyünk táboroztatni, és már mindannyian nagyon várjuk. Még ha dolgozunk is, csodás feltöltődés ott lenni.

A munkámat még mindig szeretem, annak ellenére, hogy azért néha vannak nehézségek. De Istennek nagyon hálás vagyok érte. Nem könnyű dolog összeegyeztetni a családi, háziasszonyi, gyülekezeti dolgokat és a munkát, és sokszor rettenetesen el is fáradok. De olyan jó, hogy kapok újra erőt Istentől és támogatást a családomtól.

2014. december 17., szerda

Boldogság van

Már csak 2 nap és téli szünet, Kedves ma elindult haza, csodás volt a hálaadó nap és jól sikerült a tanszaki hangversenyünk is. Már csak a pénteki vizsgáztatás van hátra (soha többet nem csinálok ilyet, hogy szünet előtti utolsó nap vizsgáztatok. Mondjuk most sem rajtam múlt...
Ma nagyon megörvendeztettek a gyerekeim. Grétát már tavaly tanítottam furulyázni, ügyes is, de akkor valahogy nem ment nekünk együtt. Én nem akartam erőltetni, annak ellenére, hogy mindig arra vágytam, hogy a gyerekeim zenéljenek. Azóta is elővette párszor és közben kapott egy fuvolát is, mert hogy majd az lenne a cél. Most pedig megtanult egy darabot egyedül fejből, és ezen felbuzdulva, az én drága kis/nagyfiam is azt mondta, ő is szeretne furulyázni. Tudni kell róla, hogy nagyon jó a zenei érzéke, de még énekelni sem szeret. Node én rögtön kaptam is az alkalmon, és elővettük a furulyát, azaz három furulyát és Gergő kb. 10 percen belül megtanulta a Süss fel napot teljesen jó ritmusban, szép furulyahangon, fejből. Váó! Már régen örültem valaminek ennyire. Úgyhogy holnap apát ezzel a kis meglepetéssel várjuk, hogy mindkét gyerkőc furulyázni fog neki. Azt hiszem, mindenre számít, de erre biztosan nem.
Én mindenesetre nagyon boldog vagyok, remélem kitartóak lesznek mindketten.

2014. november 26., szerda

Tegnap

voltunk Egerszalókon fürödni a gyerekekkel. Szuper volt, a gyerekek is és mi is nagyon jól éreztük magunkat!  Apa szombaton este utazik vissza,  most csak 3 hétre, Januártól pedig havonta 2 hetet lesz kint. Szuper! Azt már valahogy csak kibírom.
Közben pedig beindult a téli szünet előtti hajrá. Vizsgáztatunk, hálaadó napra készülünk, gyakorolunk, közben az itthoni dolgok, a gyerekekkel való tanulás...  A főzést szeretem legkevésbé mostanában,  pedig amikor itthon voltam,  nagyon szerettem.  De mindig kitalálni, hogy mit főzzek... Fárasztó és időigényes. No mindegy, majdcsak lesz jobb.
Annyira élvezem,  hogy a gyerekek egyre értelmesebbek, büszke vagyok rájuk a suliban is, és végre kezd néha látszani, hogy megérte a sok küzdelem, mármint ami a nevelést illeti. Jó ez a visszajelzés, megerősít, hogy igenis az Úr útja az igazi.
Fáradt vagyok,  de mégis jól érzem magam a bőrömben.

2014. november 5., szerda

Rólunk

Megy az idő, és én már régen írtam. Ennek legfőbb oka a kissé túlzsúfolt életünk. Elkezdődött a suli, a gyerekeknek is és nekem is. Immár két iskolással, teljes állásban dolgozva, egyedül... Nem mondhatnám, hogy unatkozom. De nem panaszkodom, hiszen a gyerkőcöknek jól megy a suli, én is szeretem, amit csinálok, csak néha fáradt vagyok egy kicsit.
Grétám idő közben annyira nagylány lett, nem tudom mikor, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy van egy 8, lassan 9 éves nagylányom. Az idei évtől minden nap járnak suliba, és mindketten szeretik, aminek nagyon örülök.  Grétára kifejezetten jó hatással van, szeret tanulni és még jobban másoknak segíteni. Pót-tanár néni☺. Megállja a helyét, és itthon is ő a jobbkezem. Sokat segít, nagy örömmel.  Szüksége van csak anya-lánya időre, amit igyekszem megadni neki. Csak mi ketten, valahol együtt... Nagyon hálás szokott lenni érte.
Gergő sulikezdésétől egy kicsit tartottam, de ő is szépen megállja a helyét. Bar az osztálya tele van nehéz esetekkel, de úgy látom, egyre jobban összerázódnak. Itt kell megemlítsem, hogy minden tiszteletem az elsős osztályfőnököké. Összerázni egy épphogy oviból kijött csapatot, rendkívül nehéz, embert próbáló feladat. Én nem biztos, hogy képes lennék rá.
Nekem bőven elég az én 22 gyerekem, egyenként. Szeretem őket, mindegyik más, másként reagál dolgokra, másképp halad, másképp érez. Nem könnyű mindig mindenkinél jól csinálni mindent, de igyekszem. És még most is tanulok. Tőlük, róluk, magamról, a tanításról... És emellett az itthoni teendők is rám hárulnak általában, bár most Apa itthon van 1 hónapig. Sajnos volt egy kisebb balesete, és a szemén bevérzés alakult ki, amit lehet, hogy műteni kell. Jó a rosszban, hogy legalább itt van, velünk. Teljesen más így az élet. Minden elismerésem az egyedülálló szülőké. Most, hogy volt benne részem, már én is érzem a dolgok súlyát. Nagyon nehéz egyedül, még akkor is, ha ott a távolban van valaki, akivel minden nap beszélhetsz. De nem ölelheted át, nem tud segíteni konfliktust megoldani, számomra nehezebb dolgokat /férfimunka/a ház körül megoldani, és te sem lehetsz ott, ha vele valami történik. De most már talán könnyebb lesz, bár még nem tudjuk pontosan hogy alakul,  talán már nem kell annyit nélkülöznünk őt. De továbbra is hiszem, hogy Isten átsegít a nehézségeken.