Túl vagyunk a mandulaműtéten, mondhatni problémamentesen zajlott minden, hála az Úrnak érte. Elég jól viselte Grétám, bár amíg nem hányt (kétszer), csak árnyéka volt önmagának. Csak nézett a fal felé, kb. 10 percekre ébredt és vissza is aludt. Szinte egész délután szunyókált. Az altatóorvos mondta a műtét után, hogy nem mindenkinek a gyomra tudja megemészteni a lenyelt vért, van, aki kihányja, de nem probléma. Hát ki más lett volna az a valaki, mint az én lánykám ugye, ugyanis rajtunk kívül senki sem hányt. Bár nem tartom olyan nagy problémának, hiszen azért az a nagy mennyiségű vér nem a gyomorba való, jobb kint, mint bent. Azóta minden rendben, szedünk egy kevés fájdalomcsillapítót ugyan, de a közérzete teljesen jó.
Harsányban várakozásaimon felül kibújt minden, (borsó, répa, petrezselyem), amit vetettünk. Nem túl sok, de nem akartuk nagyban kezdeni, hiszen olyan kevés időnk van, és ugyebár fel kell törni a talajt, mivel már vagy 10-15 éve nem volt művelve, ráadásul jó agyagos is, úgyhogy elég kemény munka. A lényeg, hogy ugyan kicsit később, mint vártam, de előbújt minden.
Holnap megyünk Nyíregyházára, megkértek az ottani gyülekezetből, hogy szeretnének egy kis kórust, foglalkoznék-e velük, én pedig szívesen vállaltam. Ottmaradunk vasárnapra is, és irány a Nyíregyházi Állatkert , nagyon szuper hely. Az idő is gyönyörűnek ígérkezik, reméljük egy szép napot tölthetünk majd együtt a barátainkkal.
Mindenkinek szép hosszú hétvégét!
2012. április 27., péntek
2012. április 22., vasárnap
ÁÁÁÁÁÁÁ..., mandulaműtét és Gömörszőlős
Átalakult az irányítópult, alig találok meg valamit... Nem vagyok túlságosan oda azért, hogyha kimozdítanak a komfortzónámból. A megszokott dolgokat valahogy jobban kedvelem. No, sebaj, jó pap holtig tanul, úgyhogy itt az ideje, hogy én is így tegyek. Majdcsak megszokom...
Holnap orrmandulaműtét Grétának, kéretik gondolni ránk, ha tehetitek.
A héten a gyerkőcök nem voltak családi napköziben (a továbbiakban csana), mert nem szerettem volna, hogy Grétám elkapjon valami betegséget és emiatt a műtétet el kelljen halasztani. Tegnapelőtt éjszaka ugyan egy kicsit megint elkezdett fulladni, de az elmúlt éjszaka nem volt gond. Legalábbis nagyi szerint, mivel náluk aludtak a gyerkőcök.
Egy hete egy csodálatos helyen jártunk, bár valószínűleg ez a jelző nem mindenkinél állná meg a helyét, de nekünk maga volt a paradicsom. Gömörszőlős egy gyönyörű hely 2 km-re a szlovák határtól. Kb. 70 főt számláló zsák-és ökofalu. Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerkőceim több, mint 1 órát játszottak 80 kecske között, majd vendéglátónk gyerkőceivel töltötték az idő további részét, amelyben is leginkább egy csűrben ugráltak le jó magasról a puha szalmára. És amíg mi megnéztünk mindent (komposzt WC, különböző fűtési módok, napelemes aszaló stb...), őket elengedtem NÉLKÜLEM játszani. Szoktak nélkülem is lenni természetesen, de azért általában látótávolságon belül vannak. Most viszont teljes lelki nyugalommal engedtem el őket a két kislánnyal a nem messze lévő játszótérre. Ugyanis itt lehet. Tuti, hogy nem üti el az autó és nem történik semmi baja. Max, belecsobban a 30 cm mély patakba. A gyerekek haza sem akartak jönni... Mi sem igazán... Igaz, hogy tiszta sár lett mindenünk ( alapfelszereltség a gumicsizma, anélkül az autóból sem érdemes az embernek a lábát kitenni), a gyerekek ruhájából pedig szép mennyiségű szalmadarabkák szóródtak mindenhova hazafelé az autóban, de nem érdekelt. Életemben talán először. Már régebben is éreztem, hogy ilyen az ember igazi élőhelye, de most meg is bizonyosodtam erről. Jó Atyánk nem véletlenül egy kertbe helyezte ősszüleinket. Sőt, azt is tudjuk, hogy ez a hely tökéletes volt és teljes boldogságot adott nekik. Kint lenni a természetben az állatok és növények között tényleg igazán megnyugtató, és nagy szükségünk lenne rá minél többször ebben a rohanó világban. Valahol azt olvastam, hogy ilyen helyen az ember szívverése is lelassul, és a szervezet is "jobban érzi magát".
A lényeg, hogy biztosan nem utoljára jártunk itt... És mi is hasonlóra törekszünk... Hiszen Istennel is könnyebb folyamatos kapcsolatban lenni egy ilyen helyen, mint pl. a rohanó városi világban.
Holnap orrmandulaműtét Grétának, kéretik gondolni ránk, ha tehetitek.
A héten a gyerkőcök nem voltak családi napköziben (a továbbiakban csana), mert nem szerettem volna, hogy Grétám elkapjon valami betegséget és emiatt a műtétet el kelljen halasztani. Tegnapelőtt éjszaka ugyan egy kicsit megint elkezdett fulladni, de az elmúlt éjszaka nem volt gond. Legalábbis nagyi szerint, mivel náluk aludtak a gyerkőcök.
Egy hete egy csodálatos helyen jártunk, bár valószínűleg ez a jelző nem mindenkinél állná meg a helyét, de nekünk maga volt a paradicsom. Gömörszőlős egy gyönyörű hely 2 km-re a szlovák határtól. Kb. 70 főt számláló zsák-és ökofalu. Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerkőceim több, mint 1 órát játszottak 80 kecske között, majd vendéglátónk gyerkőceivel töltötték az idő további részét, amelyben is leginkább egy csűrben ugráltak le jó magasról a puha szalmára. És amíg mi megnéztünk mindent (komposzt WC, különböző fűtési módok, napelemes aszaló stb...), őket elengedtem NÉLKÜLEM játszani. Szoktak nélkülem is lenni természetesen, de azért általában látótávolságon belül vannak. Most viszont teljes lelki nyugalommal engedtem el őket a két kislánnyal a nem messze lévő játszótérre. Ugyanis itt lehet. Tuti, hogy nem üti el az autó és nem történik semmi baja. Max, belecsobban a 30 cm mély patakba. A gyerekek haza sem akartak jönni... Mi sem igazán... Igaz, hogy tiszta sár lett mindenünk ( alapfelszereltség a gumicsizma, anélkül az autóból sem érdemes az embernek a lábát kitenni), a gyerekek ruhájából pedig szép mennyiségű szalmadarabkák szóródtak mindenhova hazafelé az autóban, de nem érdekelt. Életemben talán először. Már régebben is éreztem, hogy ilyen az ember igazi élőhelye, de most meg is bizonyosodtam erről. Jó Atyánk nem véletlenül egy kertbe helyezte ősszüleinket. Sőt, azt is tudjuk, hogy ez a hely tökéletes volt és teljes boldogságot adott nekik. Kint lenni a természetben az állatok és növények között tényleg igazán megnyugtató, és nagy szükségünk lenne rá minél többször ebben a rohanó világban. Valahol azt olvastam, hogy ilyen helyen az ember szívverése is lelassul, és a szervezet is "jobban érzi magát".
A lényeg, hogy biztosan nem utoljára jártunk itt... És mi is hasonlóra törekszünk... Hiszen Istennel is könnyebb folyamatos kapcsolatban lenni egy ilyen helyen, mint pl. a rohanó városi világban.
2012. április 10., kedd
Gyerekszoba
És most a beszámoló után egy kis lakberendezősdi...:-)
Elfogadnám... Bármelyiket... A színek, az anyagok, a harmónia, a melegség... És persze a macik...Nagyon tetszik.
Elfogadnám... Bármelyiket... A színek, az anyagok, a harmónia, a melegség... És persze a macik...Nagyon tetszik.
Nagyon nagyon régen
... jártam erre. Nem mondom, hogy nem lett volna időm,de valahogy így alakult.
Végre itt a kedvenc évszakom, és virágba borult minden. Ilyenkor reggel is sokkal könnyebb felkelni, mint egy ködös téli napon.
Családügyileg jelentem jól vagyunk, Grétának mandulaműtétje lesz 2 hét múlva, ugyanis mint kiderült mégsem asztmás (hála Istennek érte), viszont visszanőtt a már egyszer kivett orrmandulája és úgy tűnik, az okozza a gondokat. Nos, remélem, utána már nem lesz probléma, bár azt mondják 9 éves koráig visszanőhet. (ÁÁÁÁ! Nem akarok több mandulaműtétet!)
Voltunk iskolaérettségi vizsgálaton... Hát... Mit mondjak... Még jó, hogy bent lehettem végig. Szegény nagylányomat rendesen megkínozta a pszichológus. Majdnem 1 órán keresztül egyfolytában különféle feladatokkal nyúzta. Remekül helytállt a drágám, talán 3-4 kérdésre nem tudott válaszolni. Pl: Mit csinálsz, ha a boltban elfogyott egy kenyér? Most őszintén, szerintetek erre mi a helyes válasz? Gréta annyit mondott, hogy hazamegyek. A végén aztán hozzátettem, hogy nyilván azért mondta ezt a gyerek,mert nemigen veszünk a boltban kenyeret, hanem otthon sütjük. No de akkor miért nem ezt válaszolta? -kérdé ama pszichológus... De abszolút nem volt segítőkész, nem kereste a gyerekkel a kontaktust. Ebből és még hasonlóan elmés kérdésekből, amiknek a nagy részére jól válaszolt, őpszichológussága leszűrte, hogy a gyermek tulajdonképpen rendben van, kivéve azt, hogy szociálisan egy kicsit el van maradva. Természetesen már az elején kiderült számomra, hogy valószínűleg hasonló lesz a végkövetkeztetés, mivel közölte velem, hogy nem híve a családi napközinek (már miért is lenne, hiszen ott szörnyű körülmények vannak, legalábbis a miénkben biztosan. 8-9 gyerek, külön foglalkoznak a lányommal amíg a kicsik alszanak, angolul egyre jobban beszél, szinte ragad rá, családias a környezet, minden megoldható, rendkívül rugalmasak, a gyermekeim örömmel mennek és nagymamájukként szeretik az ottani pedagógust, aki mellesleg óvó-és tanító néni egyben.) Szóval csupa-csupa hátrány. De hát hogy jutottunk ide a kenyeres kérdéstől, mostanáig nem értem. A 30-40 fős oviban lévő gyerekek biztosan flottabbul válaszoltak volna erre a kérdésre. (Vagy talán mégsem?) Áh, mindegy, egyébként ezen kívül szinte mindent megoldott, végig figyelt, önmagához képest pedig kifejezetten jól bírta, úgyhogy nagyon megdicsértem, és nem gondolom, hogy bármiben el lenne maradva a kortársaitól. Mindezek ellenére saját döntésünkből kifolyólag nem kezdjük el még az iskolát. Itthon sem. Maradjon még egy évig teljesen szabad, gyerek. Annyi terhet raknak szegénykékre már elsőtől kezdve, még úgyis ha itthon tanulunk majd, hogy várunk vele még egy évet. Azt gondolom, nem maradunk le semmiről. Egyébként az elsős matekanyagot már tudja (mit csináljak, ha érdekli?), a betűk terén is nagyon ügyes, az angolról nem is beszélve. Bízom Istenben, hogy tovább egyengeti az utunkat ilyen téren is.
Gergőm pedig idő közben 4 éves lett... Hihetetlen... Már 4 éve, hogy ott ültünk az autóban hazafelé jövet miután megnéztük őt és imádkoztunk, hogy meghalljuk Isten akaratát ebben a kérdésben. Nagyon szerettem volna, mindennél jobban, de nagyon féltem, hogy nem lesz elég erőm két picihez. Megálltunk az autóval és úgy döntöttünk, nem megyünk tovább addig, amíg Isten nem válaszol nekünk egyértelműen. Ekkor jött egy telefon egy kedves, ma már 4 örökbefogadott gyermek édesanyjától, aki annyit mondott csak, hogy szerinte semmi nem véletlen, Isten tudja, hogy melyik gyermeket szeretné nekünk adni. Csak erre vártam. Megerősítésre. Ez azóta is jó tapasztalatként él bennem. És most már itt van a mi 4 éves nagy fiunk. Igazából úgy érzem, Isten nagyon szeret engem. 2 csodálatos, okos, szép gyermeket adott nekem, akiket nagy öröm neki nevelni. Nem kevés küzdelemmel jár, és nyilván én is van, hogy elfáradok. De amikor belegondolok abba, hogy mekkora felelősség és micsoda megtiszteltetés ez, elszáll minden problémám. És csodálatos azt látni, ahogy a hitben fejlődnek. Sokszor megélem azt, amit az Ige ír: Amíg olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. Tényleg így van. Gyermeki hit, őszinteség, ráhagyatkozás... Erre van a legnagyobb szükségünk.
A házacskánk és kertünk mondhatni egész jól halad. Azaz azt is mondhatnám, hogy nagyon lassan, de persze mihez képest. Úgy döntöttem, hogy a jó oldalát nézem a dolognak, szóval, jól haladunk. A meglévő gyümölcsfák mellé még ötöt ültettünk, valamint málnát is. Epret vetettem, nem nem palántáztam, VETETTEM kis műanyag cserepekbe. Ilyet még nem csináltunk, majd meglátjuk. Kibújt eddig kb. 50 tő. Remélem, ha kiültetjük majd Májusban, megmaradnak. És hozzá kell tegyem, rendkívül élvezem a kinti fizikai munkát. Úgy tűnik, vannak még izmaim ( és jelzik is rendesen, hogy igen ritkán használom őket). És a legfontosabb. Van 2 mókuskánk is. Kora reggel láttuk őket, amikor ott aludtunk. Kb. fél óráig maradtak, nézelődtek, rágcsáltak, majd az egyik pár nap múlva, kertészkedés közben is meglátogatott minket. Remélem, hogy látjuk még őket.
A gyerekek is rendkívül élvezik, ha Harsányban vagyunk. Mehetnek szabadon, együtt a család. Nos, majd meglátjuk hogyan alakul, mert most több minden alakul felénk. Kemény hitpróbában van részünk és nagyon bízunk benne, hogy Isten most is megmutatja nekünk az utat, kéretik szépen imádkozni értünk.
Végre itt a kedvenc évszakom, és virágba borult minden. Ilyenkor reggel is sokkal könnyebb felkelni, mint egy ködös téli napon.
Családügyileg jelentem jól vagyunk, Grétának mandulaműtétje lesz 2 hét múlva, ugyanis mint kiderült mégsem asztmás (hála Istennek érte), viszont visszanőtt a már egyszer kivett orrmandulája és úgy tűnik, az okozza a gondokat. Nos, remélem, utána már nem lesz probléma, bár azt mondják 9 éves koráig visszanőhet. (ÁÁÁÁ! Nem akarok több mandulaműtétet!)
Voltunk iskolaérettségi vizsgálaton... Hát... Mit mondjak... Még jó, hogy bent lehettem végig. Szegény nagylányomat rendesen megkínozta a pszichológus. Majdnem 1 órán keresztül egyfolytában különféle feladatokkal nyúzta. Remekül helytállt a drágám, talán 3-4 kérdésre nem tudott válaszolni. Pl: Mit csinálsz, ha a boltban elfogyott egy kenyér? Most őszintén, szerintetek erre mi a helyes válasz? Gréta annyit mondott, hogy hazamegyek. A végén aztán hozzátettem, hogy nyilván azért mondta ezt a gyerek,mert nemigen veszünk a boltban kenyeret, hanem otthon sütjük. No de akkor miért nem ezt válaszolta? -kérdé ama pszichológus... De abszolút nem volt segítőkész, nem kereste a gyerekkel a kontaktust. Ebből és még hasonlóan elmés kérdésekből, amiknek a nagy részére jól válaszolt, őpszichológussága leszűrte, hogy a gyermek tulajdonképpen rendben van, kivéve azt, hogy szociálisan egy kicsit el van maradva. Természetesen már az elején kiderült számomra, hogy valószínűleg hasonló lesz a végkövetkeztetés, mivel közölte velem, hogy nem híve a családi napközinek (már miért is lenne, hiszen ott szörnyű körülmények vannak, legalábbis a miénkben biztosan. 8-9 gyerek, külön foglalkoznak a lányommal amíg a kicsik alszanak, angolul egyre jobban beszél, szinte ragad rá, családias a környezet, minden megoldható, rendkívül rugalmasak, a gyermekeim örömmel mennek és nagymamájukként szeretik az ottani pedagógust, aki mellesleg óvó-és tanító néni egyben.) Szóval csupa-csupa hátrány. De hát hogy jutottunk ide a kenyeres kérdéstől, mostanáig nem értem. A 30-40 fős oviban lévő gyerekek biztosan flottabbul válaszoltak volna erre a kérdésre. (Vagy talán mégsem?) Áh, mindegy, egyébként ezen kívül szinte mindent megoldott, végig figyelt, önmagához képest pedig kifejezetten jól bírta, úgyhogy nagyon megdicsértem, és nem gondolom, hogy bármiben el lenne maradva a kortársaitól. Mindezek ellenére saját döntésünkből kifolyólag nem kezdjük el még az iskolát. Itthon sem. Maradjon még egy évig teljesen szabad, gyerek. Annyi terhet raknak szegénykékre már elsőtől kezdve, még úgyis ha itthon tanulunk majd, hogy várunk vele még egy évet. Azt gondolom, nem maradunk le semmiről. Egyébként az elsős matekanyagot már tudja (mit csináljak, ha érdekli?), a betűk terén is nagyon ügyes, az angolról nem is beszélve. Bízom Istenben, hogy tovább egyengeti az utunkat ilyen téren is.
Gergőm pedig idő közben 4 éves lett... Hihetetlen... Már 4 éve, hogy ott ültünk az autóban hazafelé jövet miután megnéztük őt és imádkoztunk, hogy meghalljuk Isten akaratát ebben a kérdésben. Nagyon szerettem volna, mindennél jobban, de nagyon féltem, hogy nem lesz elég erőm két picihez. Megálltunk az autóval és úgy döntöttünk, nem megyünk tovább addig, amíg Isten nem válaszol nekünk egyértelműen. Ekkor jött egy telefon egy kedves, ma már 4 örökbefogadott gyermek édesanyjától, aki annyit mondott csak, hogy szerinte semmi nem véletlen, Isten tudja, hogy melyik gyermeket szeretné nekünk adni. Csak erre vártam. Megerősítésre. Ez azóta is jó tapasztalatként él bennem. És most már itt van a mi 4 éves nagy fiunk. Igazából úgy érzem, Isten nagyon szeret engem. 2 csodálatos, okos, szép gyermeket adott nekem, akiket nagy öröm neki nevelni. Nem kevés küzdelemmel jár, és nyilván én is van, hogy elfáradok. De amikor belegondolok abba, hogy mekkora felelősség és micsoda megtiszteltetés ez, elszáll minden problémám. És csodálatos azt látni, ahogy a hitben fejlődnek. Sokszor megélem azt, amit az Ige ír: Amíg olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. Tényleg így van. Gyermeki hit, őszinteség, ráhagyatkozás... Erre van a legnagyobb szükségünk.
A házacskánk és kertünk mondhatni egész jól halad. Azaz azt is mondhatnám, hogy nagyon lassan, de persze mihez képest. Úgy döntöttem, hogy a jó oldalát nézem a dolognak, szóval, jól haladunk. A meglévő gyümölcsfák mellé még ötöt ültettünk, valamint málnát is. Epret vetettem, nem nem palántáztam, VETETTEM kis műanyag cserepekbe. Ilyet még nem csináltunk, majd meglátjuk. Kibújt eddig kb. 50 tő. Remélem, ha kiültetjük majd Májusban, megmaradnak. És hozzá kell tegyem, rendkívül élvezem a kinti fizikai munkát. Úgy tűnik, vannak még izmaim ( és jelzik is rendesen, hogy igen ritkán használom őket). És a legfontosabb. Van 2 mókuskánk is. Kora reggel láttuk őket, amikor ott aludtunk. Kb. fél óráig maradtak, nézelődtek, rágcsáltak, majd az egyik pár nap múlva, kertészkedés közben is meglátogatott minket. Remélem, hogy látjuk még őket.
A gyerekek is rendkívül élvezik, ha Harsányban vagyunk. Mehetnek szabadon, együtt a család. Nos, majd meglátjuk hogyan alakul, mert most több minden alakul felénk. Kemény hitpróbában van részünk és nagyon bízunk benne, hogy Isten most is megmutatja nekünk az utat, kéretik szépen imádkozni értünk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)