vannak napok, amikor egy csomó dolgot el tudok végezni, és vannak olyanok, amikor meg alig van látszata annak, amit csináltam. Ma az előbbi volt, ami nagyon jólesett, és nem is fáradtam el annyira, mint amikor például a héten csak ápoltam a kis betegeimet. Örülök, hogy ma tudtam rendes ebédet főzni, közben ment a mosógép, mosogatógép. A kicsik is pont úgy aludtak, játszottak, voltak velem, mellettem, hogy lehetővé tették mindezt. Hálás vagyok az ilyen napokért, órákért, és próbálom jól az eszembe vésni mindezt, mert amikor nem jól sül el egy nap, nagyon el tudok keseredni. Pedig tudom, hogy egyik nap sem egyforma és attól, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy elterveztem, még nem áll meg az élet és minden jó úgy, ahogy van. Csak hát még mindig, négy gyerek mellett is nehezen engedek a maximalizmusból, abból, hogy mindig, minden rendben legyen és persze mindent én oldjak meg mindig. De a mérgelődős, nem haladós, rossz kedvű napok után rájövök arra, hogy nem ér ennyit az egész, hogy feláldozzam a feladatok oltárán a saját és családom békességét. Ezt tanulom most, hogy ha lehet, még nap közben észrevegyem és elengedjem, ami épp nem megy. Kemény önismereti próba, de szükséges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése