Mármint a kis házikónkban. Végre, ennyi (kb. 4 hónap) huzavona után bekötötték az áramot hozzánk, úgyhogy most már csak a víz, azaz a kútfúrás van vissza, talán nyáron. Majd ahogy az anyagiak is engedik. Biztosan nem véletlen, hogy ennyit kellett erre várni, mint nagyjából mindenre, ami ezzel a házzal kapcsolatos. Nagyon valószínűnek tartom, hogy Isten türelemre és elfogadásra szeretne engem tanítani. Mindennek megvan az ideje, szépen ki kell várni. Végülis 30 éves koromra már jó lenne, ha ezt megtanulnám, már csak azért is, hogy a gyermekeimnek se csak vizet prédikáljak miközben bort iszom.
A napjaink szépen telnek (a betegséget CSAKAZÉRTSE írom le, mert MEG FOGUNK GYÓGYULNI!!!) és már nagyon várjuk a tavaszt, és a nyári táborozásokat, de előtte még Februárban megyünk egy esküvőre is. Szeretem az esküvőket, mert olyankor mindig újragondolom a házasságunkat és ez nagyon jót szokott tenni. Rájövök ilyenkor, hogy milyen fontos is a "hármas kötés", hogy Istennek milyen nagy szerepe van abban, hogy boldogok lehessünk együtt. Mert ha Ő nem lenne, sokkal rosszabbul is mehetnének a dolgok... De hála neki, mindketten Őt szeretjük a legjobban és ez segít a másikat is szeretni és elfogadni úgy, ahogy van. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok ebben, tanulgatom...
Gréta és Gergő JÓL VANNAK, ismétlem JÓL!!!!! vannak, és jól is lesznek. A testvérharcok kezdenek ritkábbak lenni (úgyhogy kitartás!), és egyre jobban eljátszanak egymással. Mostanában, hogy apa is többet itthon van (lévén télen szinte semmi munkája nincs sajnos), kicsit rendezettebb az életünk, Ő is rendszeresen részt tud venni az áhítatokban és ez a gyerekekre nagyon jó hatással van. Szeretik, ha apa mondd el egy történetet a Bibliából. Meg egyébként is nagyon szeretik őt, mivel vele egy csomó mindent lehet csinálni, amit anyával nem, és apa többet is megenged, mint anya (mivel anya enyhén szólva túlparázza a dolgokat...).
Nem mondom, hogy látom már a jövőnket, mit, hogy, merre, meddig, de bizakodó vagyok. (Csak ne lennék ennyire aggodalmaskodó. Egyáltalán, egy hívő ember hogyan aggodalmaskodhat? Leginkább abszolút nem kellene... Hiszen van ott fent valaki, aki mindent sokkal jobban tud, mint én, csak rá kéne bíznom magam/magunkat. Nem vagyok egyszerű eset... Sok dolga van Istennek velem, de még így is szüksége van rám, hát nem csodálatos?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése