Ünnepek, betegség

Az elmúlt időszak a betegséget leszámítva nagyon jól telt. Arról már nem is írok, Grétám milyen beteges, mert lassan minden bejegyzés erről szól... A manduláit valószínűleg ki kell venni mégis, mivel szinte állandóan beteg miattuk... Nagyon nem akartam, nagyon nem szeretem a kórházat, főleg a helyit, de próbáljuk majd máshol megoldani. Sajnos az általunk patronált kislány sem tudott még eljönni hozzánk, mert Grétával felváltva betegeskednek. Reméljük, azért lesz majd rá alkalom.
Az elmúlt két hétben nagyon sokat voltunk együtt négyen, olyan jó volt. Sokat voltunk kint a kis házikónkban és jelentem, egészen jól állunk, majd hozok képeket is. Villany és víz még nincs, de azon kívül már szépen alakul belülről, kint is aludtunk három napot. És az a három nap maga volt a nyugalom, és öröm. A gyerekek nem akartak hazajönni. Élvezték a gyertyával és petróleumlámpával való világítást, a kis kandallónkat, amiben sütni is lehet, és azt, hogy együtt vagyunk. És meg kell mondjam, hogy sokkal jobban elvoltak egymással is, mint itthon. Hogy ez miért lehet, nem tudom.
Visszatekintve, szép volt ez az év, nyáron koncertezhettem, találtunk egy nagyon jó családi napközit, a céges dolgokban is tudtunk előre jutni, a házról nem is beszélve és még sorolhatnám, úgyhogy van miért hálásnak lennünk Istennek. Az egyik aggasztó dolog azonban, ami újra és újra napirendre kerül, az új egyházügyi törvény, amit éppen most szavaznak meg... A bizniszegyházakat akarják kiszűrni vele, legalábbis elvileg, gyakorlatilag a fürdővízzel együtt sok gyereket is kiöntenek, Isten sok igazán hívő gyermekét, és ez nagyon szomorú... Én nem akarok politizálni, de ők meg ne teologizáljanak...
De mindezek mellett tudom, hogy Istennek így is gondja lesz ránk, és biztosan a javunkat fogja szolgálni ez a dolog is.

Mindenkinek békés, áldott, Isten szeretetében gazdag új évet kívánok!

A kislány

Tavaly karácsony előtt is elhatároztuk, hogy meghívunk egy nélkülöző gyermeket hozzánk egy pár napra, de ez akkor sajnos nem jött össze. Most viszont úgy néz ki, sikerülni fog, és annyira nagyon örülünk neki. Megismerkedtünk egy igazán rászoruló, csupaszív családdal, ahol van egy 7 éves, első osztályos kislány. Beteg, anyuka is... Albérletben élnek hárman, fürdőszoba nélkül, 2 ágy az összes bútoruk... Azt hiszem, mi el sem tudjuk képzelni ezt... És ezért szeretnék nagyon segíteni... És persze azért is, hogy amiket az Ige ír, valóban megéljük, ne csak beszéljünk róla. Szeretném megtanítani a gyermekeimnek, milyen az "igazi Istentisztelet". Jakab ezt írja róla:

"Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól."

Nos, ha az ige ezt írja, akkor nekünk így kell cselekednünk, miután Jézus ezt a szívünkben is elültette.
Közeli ismerőseim már 5-6 éve követik ennek a családnak a sorsát, hogy tengődnek jobbra-balra, néha van munka, de legtöbbször nincs... Ha van egy kis pénz, hamar elmegy... Hiszen azt a kicsit beosztani sem könnyű, de egyébként is ki tanította volna meg őket arra, hogy kell ezt csinálni... Ők is csak követik azt, amit nemzedékek óta látnak... A napról-napra élést, a cél nélkül való küzdelmet, a bármiféle perspektívát nélkülöző életet. De a férfinek most egy ideje van munkája, és 2 hét múlva az asszonynak is lesz... Örülnek neki nagyon... Hátha... Most valahogy...
Mi pedig szeretnénk Isten kezében jó eszköz lenni, hogy fel tudjon minket használni az ő életükben. Ott állni mellettük, és csendben segíteni... Reményt adni... Istennél nincs lehetetlen...
A kislány egyébként elbűvölő, és eddig még senki nem jött ki ilyen jól az én lányommal, mint ő. Várjuk nagyon! Már előre látom, hogy mi többet fogunk kapni, mint amennyit mi adunk neki...

Itthon

Ma nem mentünk sószobára, egyrészt Gergőt nem tudtam kire hagyni, másrészt pedig elég fárasztó minden nap bejárni a városba és a két alkalom között bóklászni, ide-oda menni, úgyhogy itthon maradtunk. Már csak négy alkalmunk van vissza a terápiából, jövő héten végzünk, és NAGYON JÓ! Még mindig!

Ma délelőtt gyönyörű napsütés volt, a gyerkőcök kint játszottak, addig én a lehullott faleveleket takarítottam össze. Majd rakott krumplit készítettem ebédre az én két kis kuktámmal:-) Amíg Gergő aludt, leültem Grétával játszani. Most, hogy keveset vagyunk itthon, el vagyok maradva az itthoni dolgokkal, de most úgy döntöttem, nem érdekel. Egyrészt olyan régen játszottam már vele, másrészt mostanában sokszor panaszkodik, hogy neki nincs barátnője. A családi napköziben, szinte csak fiúk vannak és egy 2 év körüli kislány, a gyülekezetben szintén nincs korabeli lány. Igyekszem én pótolni valahogy ezt a hiányt, de szeretnék keresni egy kis barátnőt neki (még nem tudom hogyan).

Mostanában sokat foglalkoztat, hogy menjen-e Gréta jövőre iskolába, azaz, hogy elkezdjük-e itthon/és családi napköziben az iskolát. Mert bármikor is kezdjük, ugyanúgy heti kétszer fog bejárni családi napközibe, ahol egy tündéri pedagógus foglalkozik vele, akit Gréta nagymamájaként szeret. Ott Zsóka néni megalapozza a dolgokat, a többit pedig itthon tanuljuk meg. (Szóval még mindig nagyon szeretem ezt a kis csanát, igazi, hívő emberek az ottani pedagógusok, és nyugodt szívvel bízom rájuk a gyermekeimet. Ha valakit érdekel jó miskolci családi napközi, szívesen elküldöm az elérhetőséget). Visszatérve az iskolára. Május végén lesz Grétám 6 éves, szóval elvileg elkezdhetné. Ha rendesen járna iskolába, akkor nem engedném még, hiszen sokat beteg, kicsi, vékonyka... De így, hogy itthon vagyunk... Nem tudom. Minden érdekli, betűk, számok, angol... Remélem, ha itt lesz az ideje, meglátom Isten akaratát ebben a kérdésben is.

Indiso terápia, ki vagyok én? és mostantól innen...

Mai témáim címszavakban...

És mostantól innen:

Mivel úgy tűnik, várat még magára egy kicsit (na jó, sokat) a net nélküli lét (azaz kiköltözésünk a "vadonba":-), és más egyéb okok miatt is, nyilvánosan folytatom tovább a blogolást. (Az eddigieket nem hozom át, maradnak a helyükön még egy darabig.)
Mindenkit örömmel látok, és várok szeretettel!


Indiso terápia, avagy már második hete a sószobában...

Mivel Gréta lányom asztmás, mint azt többen is tudjátok, és nagyon elegem van az őt tönkretevő gyógyszerből (Singulair), ami állítólag csúcsszuper, csak az én lánykám idegrendszerét bolydítja fel, és egyébként is a természetes gyógymódok híve vagyok, szóval a tavaszi kúra után, múlt hét hétfőn elkezdtünk megint sóterápiára járni. Ez nem a sótéglás verzió, hanem a beporlasztanaksóvalésaliglátsztőlevalamit nevezetű... És nekünk nagyon nagyon tetszik, és rengeteget segít. Mielőtt elkezdtük, napi min. 2 befújás, azóta egy sem. 20 alkalmas egy kúra, kb. 3-4 hónapig elég. Bátran ajánlom mindenkinek! Tényleg nagyon jó!!!

Ki vagyok én?

Ez most akár úgy is tűnhet, hogy egy bemutatkozás lesz, de nem teljesen. Inkább nevezzük útkeresésnek. Itt vagyok 29 évesen, 2 örökbefogadott gyermekkel, egy szerető férjjel, és az én Megváltómmal, és sokszor mégsem tudom, ki vagyok és merre tartok... Sokat olvasok mostanában, és rájöttem, hogy eddig még nem tanultam meg a céltudatos gondolkodást, és életmódot... Voltak, vannak ötleteim, terveim (néha még túl sok is), de mind olyan kusza és össze-vissza, nem átgondolt. És nem utolsó sorban Istentől nem megkérdezett... Eszti írt egy nagyon jó posztot Isten kereséséről, ami nagyon elgondolkodtatott... Tényleg sokszor vagyok úgy, hogy kipattan egy ötlet a fejemből (ami nem Isten ellen való), és hozzáimádkozom Isten akaratát. Keresem Őt, csak rossz helyen és persze rosszul. Az Ige valódi célokat tűz ki elénk, és megtanít a céltudatos gondolkodásra is, és Istent megismerve az ember magát is jobban megismerheti. Azt, hogy merre tartok, mi lenne nekem a jó, és hasznos, csak Ő tudja, úgyhogy talán jobb lenne, ha az Igét olvasva, valamint Őt imában keresve tudakolnám meg azt, hogy mit hogyan tegyek, merre menjek...
Amit leszögezhetünk az a következő (mármint magamat tekintve): Istent keresem, és szeretnék neki tetsző életet élni, van egy férjem, akinek igyekszem "hozzá illő segítőtársa" lenni, és van két gyermekem, akiket többé-kevésbé itthon nevelek, tanítok ( a többé az otthont jelenti, a kevésbé pedig a heti egyszeri-kétszeri családi napközit, ahol nagyon kedves, hívő pedagógustársam segít nekem a gyerkőceimmel kapcsolatban). A céljaim ezekkel kapcsolatosan (most így magamnak konkretizálva), hívő keresztény életet élni, másokkal megismertetni "Őt", szeretni és támogatni a férjemet, jó háziasszonynak, feleségnek, anyának lenni, és Istennek felnevelni a gyermekeimet. Jó, ha az ember néha tudatosítja ezeket magában, hogy legyen mire támaszkodni, mihez visszanyúlni, főként akkor, amikor minden sötét, és semmi sem úgy megy, ahogy kéne... És hogy ezeken kívül mi fér bele az életembe, avagy Isten mit szeretne velem kapcsolatban, kérdés... Vannak ötleteim, vágyaim, de ezekről majd akkor, ha biztosan tudom, hogy "Ő" is így akarja.

És hogy miért Boldog otthon az új blog címe? Egyrészt szeretném, ha tényleg az lenne, másrészt van egy könyv, amelynek ez a címe, és sokat tanulok belőle. Néhanapján egy-két gondolatot lehet, hogy itt is megosztok veletek.