Sok minden

 történik velünk mostanában, pozitív és negatív dolgok egyaránt.

Egyetlen lánykám nyolcadik osztályos, ezért az elmúlt időszak a felvételiről szólt. Hála Istennek, tegnap megvolt a szóbeli is, úgyhogy le is zárhatjuk ezt a témát. Már nagyon megterhelő volt számomra. Kitalálni, hogy mégis hova, merre, aztán a készülés sem volt zökkenőmentes, de túl vagyunk rajta. Egy pár hónapig. Mert aztán következik a nagyfiam... 

A kamaszkor két kamasszal továbbra is rendkívül izgalmas... Erről ennyi elég is lesz...

Egészség szempontjából nem állunk túl jól sajnos. Nagylányom folyamatos fejfájással, aluszékonysággal, szédüléssel küszködik. Jövő héten megyünk a neurológiára. Nekem pedig irány az ortopédia. A lúdtalp és a csípőficam így lassan 40 éves koromra nagyon leamortizált, rettentően fáj az egész lábam tőle, úgyhogy muszáj kezdeni vele valamit. A kicsik lassan 2 hete betegek, orrfolyás, láz, köhögés... Talán már látom a fényt az alagút végén, de azért kemény 2 hét volt.

Elegem van a pandémiából. A bezártságból. És csak most jön a harmadik hullám, durvább lesz, mint az eddigiek. Szeretek itthon lenni nagyon, és el is vagyok a kis nagycsaládom ellátásával, de rettentően hiányoznak a közösségi programok. De túléljük, kibírjuk. A végét ugyan még nem látom, de imádkozom kitartásért, erőért, egészségért. 

A jó hír legfőképpen az, hogy jön a tavasz, csodás lesz, legalább az udvarra többet tudunk kimenni. Vettünk a kicsiknek egy használt játszóteret, egész olcsón sikerült hozzájutni. Egy picit fel kell újítani, de így is használható, nagyon örülnek neki.

A legkisebb kakukkfiókánk 6 hónapos, és egyre inkább úgy tűnik, hogy örökre a mi kis fiókánk marad... Csodás dolog a nevelőszülőség, de nem megy nekünk az elengedés. Ha örökbe adható lesz a baba, szeretnénk örökbe fogadni. És itt, négy gyermeknél meg is állunk. Szívem szerint nem tudom mikor lenne elég, de az eszem azt súgja, itt álljunk meg. Így is óriási a feladat, és nem is könnyű. De az a jó, hogy Istennel együtt nem lehetetlen.