A kislány

Tavaly karácsony előtt is elhatároztuk, hogy meghívunk egy nélkülöző gyermeket hozzánk egy pár napra, de ez akkor sajnos nem jött össze. Most viszont úgy néz ki, sikerülni fog, és annyira nagyon örülünk neki. Megismerkedtünk egy igazán rászoruló, csupaszív családdal, ahol van egy 7 éves, első osztályos kislány. Beteg, anyuka is... Albérletben élnek hárman, fürdőszoba nélkül, 2 ágy az összes bútoruk... Azt hiszem, mi el sem tudjuk képzelni ezt... És ezért szeretnék nagyon segíteni... És persze azért is, hogy amiket az Ige ír, valóban megéljük, ne csak beszéljünk róla. Szeretném megtanítani a gyermekeimnek, milyen az "igazi Istentisztelet". Jakab ezt írja róla:

"Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól."

Nos, ha az ige ezt írja, akkor nekünk így kell cselekednünk, miután Jézus ezt a szívünkben is elültette.
Közeli ismerőseim már 5-6 éve követik ennek a családnak a sorsát, hogy tengődnek jobbra-balra, néha van munka, de legtöbbször nincs... Ha van egy kis pénz, hamar elmegy... Hiszen azt a kicsit beosztani sem könnyű, de egyébként is ki tanította volna meg őket arra, hogy kell ezt csinálni... Ők is csak követik azt, amit nemzedékek óta látnak... A napról-napra élést, a cél nélkül való küzdelmet, a bármiféle perspektívát nélkülöző életet. De a férfinek most egy ideje van munkája, és 2 hét múlva az asszonynak is lesz... Örülnek neki nagyon... Hátha... Most valahogy...
Mi pedig szeretnénk Isten kezében jó eszköz lenni, hogy fel tudjon minket használni az ő életükben. Ott állni mellettük, és csendben segíteni... Reményt adni... Istennél nincs lehetetlen...
A kislány egyébként elbűvölő, és eddig még senki nem jött ki ilyen jól az én lányommal, mint ő. Várjuk nagyon! Már előre látom, hogy mi többet fogunk kapni, mint amennyit mi adunk neki...