A 2020-as év sok szempontból hozott változást az életünkbe.
Januárban a férjem otthagyta a munkahelyét és újra vállalkozó lett. Ennek én már akkor sem örültem, de a Covid talán még jobb bebizonyította, hogy nem volt jó ötlet. Nem volt könnyű évünk ilyen szempontból, úgyhogy újra útkeresésben vagyunk. Sokkal többet szeretnénk együtt lenni családilag és kettesben is. Azért imádkozunk, hogy Isten segítsen olyan élethelyzetet, munkát találni, ahol több időnk, energiánk van egymásra, a gyerekekre. Az anyagiakat tekintve emiatt szeretnénk visszavenni a kiadásainkból, mert rájöttünk, hogy sokkal fontosabb az együtt töltött idő, mint a hamis boldogságot nyújtó, evilági dolgok. Nem tudom, hogy hogyan alakul majd, de kezdetnek egy fontos elhatározás az, hogy a férjem csak heti négy napot fog dolgozni. És így is meg fogjuk oldani a család szükségleteiről való gondoskodást.
Márciusban jött a Covid, mindenféle velejárójával együtt. Minket leginkább az online oktatás érintett, de ez sem volt azért teljes mértékben új dolog, hiszen nálunk a suliban ennek már múltja van. Így gyakorlatilag másnaptól működött is a tanítás Skype-on, mintha mi sem történt volna. A fiamat eléggé megviselte, hogy nem lehet az osztályával, neki nagyon fontosak a társas kapcsolatok. A lányom annyira nem bánta, ő inkább a gyülekezeti gyerekekkel jön ki jól. De ugye sajnos gyülekezet is csak online volt, ami nem volt a legjobb. Viszont így többet voltunk együtt, ami szerintem nagyon jót tett nekünk. Nem mondom, hogy néha nem okozott gondot az összezártság, de én szeretem, amikor mindenki itthon van.
A nyarunk jól telt, voltunk nyaralni, voltak nálunk a gyülekezeti fiatalok is, és egy hatalmas medencének köszönhetően itthon is ki tudtuk élvezni a jó időt. A házzal is haladtunk, pár nap és nagyjából készen vagyunk. Vásároltunk egy szuper sátrat és kerti bútorokat, nagyon vágytam rá és hálás is vagyok érte.
Augusztusban pedig nevelőszülő lettem és hazahoztam a kórházból egy egy hetes babát. Nagyon szeretem és nagyon élvezem. Minden új élet egy csoda.
Szeptemberben aztán elkezdődött a suli a régi módon. A nagylányomnak viszont sajnos visszatért az asztmája elég durván, úgyhogy egész félévben online tanult, nem engedtem suliba. Online"jár" felvételi előkészítőre is matekból egy szuper matektanárhoz, akinek nagyon hálás vagyok.
Novemberben aztán volt egész iskolára kiterjedő online oktatás, mivel a tanári kar 70%-a Covid-os lett. Így a nagyfiunk is újra itthon tanult, nyilván nem a legnagyobb örömére. Neki a társaság a mindene.
Decemberben sokat voltunk együtt, egy kicsit a tágabb családdal is találkoztunk, a szünet nagyon jól telt.
Nagyon megterhelő ez a járványhelyzet, főként mentálisan és leginkább a bezártság, nem mehetünk sehova része. A kicsik tulajdonképpen úgy nőnek fel, hogy mindenkit maszkban látnak csak. Jonatán nemrég bement a férjemmel a városba. Ezer éve nem volt szinte sehol, mert vásárolni nem viszem őket, máshova pedig nem nagyon járunk. A lényeg az, hogy mindenre rácsodálkozott. A fények, a kirakatok, a sok ember... Nehéz időszak ez.
Ugyanakkor nagyon hálás vagyok azért, hogy egészségesek vagyunk, hogy nem szűkölködtünk egész évben, hogy ilyen csodás családom lehet, hogy ennyi szeretetet kapok. Azért is hálás vagyok, hogy a házunk lassan elkészül.
A célkitűzésem pedig a 2021-es évre az, hogy sokkal kevesebbet aggodalmaskodjak. Bízzam az Úrra az útjaimat, majd Ő teljesíti.
