Már ami a blogot illeti...
A mi életünk folyik tovább a maga kis nyugodt (és néha kevésbé nyugodt) medrében.
Gyűrjük a sulit a gyerkőcökkel, és az ezzel kapcsolatos gondolataim, tapasztalataim folyton ugyanoda húznak vissza... Oda, ahonnan elindultunk... Reméljük, jövőre meg tudjuk valósítani, hogy otthon tanuljanak ismét, sokkal nagyobb szabadságot és érzelmi, fizikai biztonságot kapva ezáltal. Pedig a mi sulink még aránylag konzervatív, kis létszámú, meleg légkörű, szerető pedagógusokkal... De a megerősítést mindig az otthontanulásra kapom minden tekintetben.
Először is, azt gondolom, hogy rengeteg mechanikus, elméleti, írásos, felesleges dologgal tömik már az elsős gyerekeket is. Azokon a napokon, amikor hazaérünk délután 4 körül, és még fél 7-ig tanulunk, mert a gyerekem a suliban, a sok zsibongó társa közt képtelen megírni a háziját, kicsit besokallok. Nem nagyon voltak betegek ezen a télen, hála az Úrnak, de az itthon töltött pár nap ég és föld volt a sulihoz képest. Nyugodtan, és aránylag gyorsan (kb. 2 óra alatt több, mint egy napi tananyagot) megtanultam velük. Nem volt reggeli öltözzmárcsináldahajadeddareggelid káosz, rengeteget voltak kint a szabadban és azzal foglalkoztak, amit szeretnek. Csodálatosan felszabadultak voltak.... És én ezt szeretném nekik minden napra.
Másodszor az a közeg, bármennyire is kicsi, bármennyire is vannak keresztény nevelésű gyermekek, az én gyerekeimből nem mindig a jót hozza ki. Persze itthon átbeszéljük a dolgokat, de amikor 9 évesen kell olyan dolgokról beszélni, amiről szerintem elég lenne 14-15 évesen, vagy amikor egy osztálytárs állandóan piszkálja a gyermekemet, a másik nem túl jó dolgokra tanítja, a harmadik fogdossa... Kész káosz ez a világ. Én nagyon szeretem a tanítványaimat, és igyekszem a kis lelküket is ápolni, de az én gyermekeimet nem érzem elég érettnek ahhoz, hogy az idejük nagy részét legfőképp világi, neveletlen, Istent nem ismerő és nem szerető gyerekek között töltsék.
A "hogyan" még várat magára, de hiszem, hogy Isten megadja a választ az imáinkra.
Kedvesem már nem megy vissza Angliába dolgozni -több okból kifolyólag-, aminek nagyon örülök. Iszonyatosan nehéz volt nélküle minden téren helytállni, de legfőképp a nevelésben. Isten nem véletlenül férfi és nő számára alkotta meg a családot, ezt most igazán megtapasztaltam. A gyerekek, de főleg a lányunk nagyon megszenvedte apa hiányát. És most kezdi újra megtalálni azt a biztonságot, ami régebben körülvette őt. Azt mondta, hogy ő csak apa és anya karjai közt érzi magát biztonságban...
A jövőt illetően mindig sok a kérdőjel, de igyekszem megelégedni a jelenlegi helyzetünkkel és hinni, bízni abban, hogy Isten mindent idejében elrendez. Egy biztos: nyáron ismét újra Bózsva, immáron az egész család együtt, egész nyárra. Megyünk táboroztatni, és már mindannyian nagyon várjuk. Még ha dolgozunk is, csodás feltöltődés ott lenni.
A munkámat még mindig szeretem, annak ellenére, hogy azért néha vannak nehézségek. De Istennek nagyon hálás vagyok érte. Nem könnyű dolog összeegyeztetni a családi, háziasszonyi, gyülekezeti dolgokat és a munkát, és sokszor rettenetesen el is fáradok. De olyan jó, hogy kapok újra erőt Istentől és támogatást a családomtól.
A mi életünk folyik tovább a maga kis nyugodt (és néha kevésbé nyugodt) medrében.
Gyűrjük a sulit a gyerkőcökkel, és az ezzel kapcsolatos gondolataim, tapasztalataim folyton ugyanoda húznak vissza... Oda, ahonnan elindultunk... Reméljük, jövőre meg tudjuk valósítani, hogy otthon tanuljanak ismét, sokkal nagyobb szabadságot és érzelmi, fizikai biztonságot kapva ezáltal. Pedig a mi sulink még aránylag konzervatív, kis létszámú, meleg légkörű, szerető pedagógusokkal... De a megerősítést mindig az otthontanulásra kapom minden tekintetben.
Először is, azt gondolom, hogy rengeteg mechanikus, elméleti, írásos, felesleges dologgal tömik már az elsős gyerekeket is. Azokon a napokon, amikor hazaérünk délután 4 körül, és még fél 7-ig tanulunk, mert a gyerekem a suliban, a sok zsibongó társa közt képtelen megírni a háziját, kicsit besokallok. Nem nagyon voltak betegek ezen a télen, hála az Úrnak, de az itthon töltött pár nap ég és föld volt a sulihoz képest. Nyugodtan, és aránylag gyorsan (kb. 2 óra alatt több, mint egy napi tananyagot) megtanultam velük. Nem volt reggeli öltözzmárcsináldahajadeddareggelid káosz, rengeteget voltak kint a szabadban és azzal foglalkoztak, amit szeretnek. Csodálatosan felszabadultak voltak.... És én ezt szeretném nekik minden napra.
Másodszor az a közeg, bármennyire is kicsi, bármennyire is vannak keresztény nevelésű gyermekek, az én gyerekeimből nem mindig a jót hozza ki. Persze itthon átbeszéljük a dolgokat, de amikor 9 évesen kell olyan dolgokról beszélni, amiről szerintem elég lenne 14-15 évesen, vagy amikor egy osztálytárs állandóan piszkálja a gyermekemet, a másik nem túl jó dolgokra tanítja, a harmadik fogdossa... Kész káosz ez a világ. Én nagyon szeretem a tanítványaimat, és igyekszem a kis lelküket is ápolni, de az én gyermekeimet nem érzem elég érettnek ahhoz, hogy az idejük nagy részét legfőképp világi, neveletlen, Istent nem ismerő és nem szerető gyerekek között töltsék.
A "hogyan" még várat magára, de hiszem, hogy Isten megadja a választ az imáinkra.
Kedvesem már nem megy vissza Angliába dolgozni -több okból kifolyólag-, aminek nagyon örülök. Iszonyatosan nehéz volt nélküle minden téren helytállni, de legfőképp a nevelésben. Isten nem véletlenül férfi és nő számára alkotta meg a családot, ezt most igazán megtapasztaltam. A gyerekek, de főleg a lányunk nagyon megszenvedte apa hiányát. És most kezdi újra megtalálni azt a biztonságot, ami régebben körülvette őt. Azt mondta, hogy ő csak apa és anya karjai közt érzi magát biztonságban...
A jövőt illetően mindig sok a kérdőjel, de igyekszem megelégedni a jelenlegi helyzetünkkel és hinni, bízni abban, hogy Isten mindent idejében elrendez. Egy biztos: nyáron ismét újra Bózsva, immáron az egész család együtt, egész nyárra. Megyünk táboroztatni, és már mindannyian nagyon várjuk. Még ha dolgozunk is, csodás feltöltődés ott lenni.
A munkámat még mindig szeretem, annak ellenére, hogy azért néha vannak nehézségek. De Istennek nagyon hálás vagyok érte. Nem könnyű dolog összeegyeztetni a családi, háziasszonyi, gyülekezeti dolgokat és a munkát, és sokszor rettenetesen el is fáradok. De olyan jó, hogy kapok újra erőt Istentől és támogatást a családomtól.
2 megjegyzés:
:)
De jó! Már nagyon hiányoztál. Sokat is gondoltam rád...
Szabolcs mondta, hogy találkozott Petivel Pesten. :)
Jó lenne találkozni Bózsván? Melyik tábort tervezitek?
hmm... néha eszembe jutsz, vajon mi lehet veletek! Teljesen átérzem, amiről írtál, és is hasonlók miatt vettem még ezen a negyedik éven is erőt magamon, hogy otthonoktassunk. Nagyon le tudok fáradni, de annyi jót nyertünk már általa. Jövő ősztől már suliba mennek... hát tudom, hogy nem lesz egyszerű. Imádkozom értetek, hogy minden kialakuljon! A Bózsvai nyarat meg kicsit irigykedve olvasom, biztos nagyon szupi lehet, egyszer már elmennék én is... hátha valamikor összejön :)
Megjegyzés küldése