Boldogság van

Már csak 2 nap és téli szünet, Kedves ma elindult haza, csodás volt a hálaadó nap és jól sikerült a tanszaki hangversenyünk is. Már csak a pénteki vizsgáztatás van hátra (soha többet nem csinálok ilyet, hogy szünet előtti utolsó nap vizsgáztatok. Mondjuk most sem rajtam múlt...
Ma nagyon megörvendeztettek a gyerekeim. Grétát már tavaly tanítottam furulyázni, ügyes is, de akkor valahogy nem ment nekünk együtt. Én nem akartam erőltetni, annak ellenére, hogy mindig arra vágytam, hogy a gyerekeim zenéljenek. Azóta is elővette párszor és közben kapott egy fuvolát is, mert hogy majd az lenne a cél. Most pedig megtanult egy darabot egyedül fejből, és ezen felbuzdulva, az én drága kis/nagyfiam is azt mondta, ő is szeretne furulyázni. Tudni kell róla, hogy nagyon jó a zenei érzéke, de még énekelni sem szeret. Node én rögtön kaptam is az alkalmon, és elővettük a furulyát, azaz három furulyát és Gergő kb. 10 percen belül megtanulta a Süss fel napot teljesen jó ritmusban, szép furulyahangon, fejből. Váó! Már régen örültem valaminek ennyire. Úgyhogy holnap apát ezzel a kis meglepetéssel várjuk, hogy mindkét gyerkőc furulyázni fog neki. Azt hiszem, mindenre számít, de erre biztosan nem.
Én mindenesetre nagyon boldog vagyok, remélem kitartóak lesznek mindketten.

Tegnap

voltunk Egerszalókon fürödni a gyerekekkel. Szuper volt, a gyerekek is és mi is nagyon jól éreztük magunkat!  Apa szombaton este utazik vissza,  most csak 3 hétre, Januártól pedig havonta 2 hetet lesz kint. Szuper! Azt már valahogy csak kibírom.
Közben pedig beindult a téli szünet előtti hajrá. Vizsgáztatunk, hálaadó napra készülünk, gyakorolunk, közben az itthoni dolgok, a gyerekekkel való tanulás...  A főzést szeretem legkevésbé mostanában,  pedig amikor itthon voltam,  nagyon szerettem.  De mindig kitalálni, hogy mit főzzek... Fárasztó és időigényes. No mindegy, majdcsak lesz jobb.
Annyira élvezem,  hogy a gyerekek egyre értelmesebbek, büszke vagyok rájuk a suliban is, és végre kezd néha látszani, hogy megérte a sok küzdelem, mármint ami a nevelést illeti. Jó ez a visszajelzés, megerősít, hogy igenis az Úr útja az igazi.
Fáradt vagyok,  de mégis jól érzem magam a bőrömben.

Rólunk

Megy az idő, és én már régen írtam. Ennek legfőbb oka a kissé túlzsúfolt életünk. Elkezdődött a suli, a gyerekeknek is és nekem is. Immár két iskolással, teljes állásban dolgozva, egyedül... Nem mondhatnám, hogy unatkozom. De nem panaszkodom, hiszen a gyerkőcöknek jól megy a suli, én is szeretem, amit csinálok, csak néha fáradt vagyok egy kicsit.
Grétám idő közben annyira nagylány lett, nem tudom mikor, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy van egy 8, lassan 9 éves nagylányom. Az idei évtől minden nap járnak suliba, és mindketten szeretik, aminek nagyon örülök.  Grétára kifejezetten jó hatással van, szeret tanulni és még jobban másoknak segíteni. Pót-tanár néni☺. Megállja a helyét, és itthon is ő a jobbkezem. Sokat segít, nagy örömmel.  Szüksége van csak anya-lánya időre, amit igyekszem megadni neki. Csak mi ketten, valahol együtt... Nagyon hálás szokott lenni érte.
Gergő sulikezdésétől egy kicsit tartottam, de ő is szépen megállja a helyét. Bar az osztálya tele van nehéz esetekkel, de úgy látom, egyre jobban összerázódnak. Itt kell megemlítsem, hogy minden tiszteletem az elsős osztályfőnököké. Összerázni egy épphogy oviból kijött csapatot, rendkívül nehéz, embert próbáló feladat. Én nem biztos, hogy képes lennék rá.
Nekem bőven elég az én 22 gyerekem, egyenként. Szeretem őket, mindegyik más, másként reagál dolgokra, másképp halad, másképp érez. Nem könnyű mindig mindenkinél jól csinálni mindent, de igyekszem. És még most is tanulok. Tőlük, róluk, magamról, a tanításról... És emellett az itthoni teendők is rám hárulnak általában, bár most Apa itthon van 1 hónapig. Sajnos volt egy kisebb balesete, és a szemén bevérzés alakult ki, amit lehet, hogy műteni kell. Jó a rosszban, hogy legalább itt van, velünk. Teljesen más így az élet. Minden elismerésem az egyedülálló szülőké. Most, hogy volt benne részem, már én is érzem a dolgok súlyát. Nagyon nehéz egyedül, még akkor is, ha ott a távolban van valaki, akivel minden nap beszélhetsz. De nem ölelheted át, nem tud segíteni konfliktust megoldani, számomra nehezebb dolgokat /férfimunka/a ház körül megoldani, és te sem lehetsz ott, ha vele valami történik. De most már talán könnyebb lesz, bár még nem tudjuk pontosan hogy alakul,  talán már nem kell annyit nélkülöznünk őt. De továbbra is hiszem, hogy Isten átsegít a nehézségeken.

Öregszem

Ez jelen állapotban azt jelenti, nincs több óvodásom. És ez olyan nagyon furcsa. Gréta iskolakezdése nem volt annyira, de most, Gergőé?!... Pedig nagyon élvezi, és nagyon kis drága, de akkor is. Már iskolás. Nem az én pici fiam. De a szomorkodás mellett örülök neki, hogy ilyen jó helyünk van, mindenkinek ilyet kívánok. Túléltük a fenntartóváltást, minden munkatársam megmaradt, sőt, bővültünk is. És annyira jó volt újra bemenni. Szeretek ott lenni.
Jó volt a nyarunk is, rengeteg volt a SZABADSÁG a Zemplén hegyei között és ezt ki maximálisan kihasználtuk. Találkoztunk régi jó ismerősökkel, szert tettünk új barátokra, teszvérekre. Fürkészkedtünk, kerekeztünk, lovagoltunk, sok-sok dinnyét ettünk, zenéltünk, csodás istentiszteleteket hallgattunk (leginkább én), rákot fogtunk, fürödtünk, boboztunk (én nem), egy pici időre apával is találkoztunk. És ami nem mellékes, egy nagy kő gördült le a szívünkről egy bizonyos dolog elrendeződése folytán.
Nem tudom meddig leszünk még külön (az elmúlt 2 hét ezen való rágódás megérne egy külön bejegyzést). A konklúzió, hogy még egy darabig bírjuk, de apa gyakrabban fog hazajönni, több időre. Mi pedig költözünk a suli közelébe, október elején. Addig bejárás, no nem minden nap, legalábbis amíg nem tanítok.
Pénteken leszünk 10 éves házasok. El sem hiszem... Úgy repülnek az évek. Ebben a 10 évben sok minden volt, mélységek, magasságok... De mindenért nagyon hálás vagyok. Legfőképpen azért, hogy a felesége lehetek. Tudom, és érzem, hogy nagyon szeret. És én is őt... Remélem, még sokáig lehetünk együtt, vagyis hamarosan újra együtt. Nagyon várom.

Nagyon jó

itt nekünk.  Estére rendesen elfáradunk, lévén fürkésztábor 180 fővel... A gyerkőcök remekül elvannak, egész nap a szabadban. Eddig kétszer esett, egész éjszaka, de nappal mindig jó idő volt, Isten kegyelmes hozzánk. Jó társaságban lenni, beszélgetni. És jó, hogy megbízhatok a gyerekeimben, és szabadjára engedhetem őket. Rendkívül élvezik.
Apa nagyon hiányzik, de itt, így talán elviselhetőbb.

Tegnap

egy szép bizonyítvánnyal lettünk gazdagabbak, Gréta kiváló lett szinte mindenből. Ami itthon nem megy, vagyis amit itthon velem nem akar tanulni, mert irtóra unja, azzal a suliban semmi gond nincs. Tanár bácsi mindig csak jókat mond róla és igazán szépeket írt a bizonyítványba. Úgyhogy most adott gondolkodnivalót nyárra ez a gyerkőc. Valószínűleg mindennapos iskola lesz belőle jövőre. Ha úgy érezzük majd, hogy néha sok, hála Istennek bármikor pihenhetünk majd. Nagyon szeretem nálunk (mármint a suliban) ezt a rugalmasságot, és ezt a szerető légkört, ahol tényleg a gyerekek a legfontosabbak. Szeretek ott dolgozni és végtelenül hálás vagyok, hogy ide járhatnak a gyermekeim.
Holnap pedig irány Bózsva... Még össze kell készülni, de nagyon várjuk!

Kicsit

Sűrű volt az elmúlt hét, el is fáradtam rendesen... Apa pénteken megérkezett, érte mentünk Debrecenbe. Szombat este a Reménység Férfikórust láttuk vendégül Miskolcon a gyülekezetben. Vasárnap Gréta szülinapját ünnepeltük. Hétfőn családi napot tartottunk a Harsányi Kalandparkban,  kedd szünnap. Szerda osztályozóértekezlet nekem, míg a család többi tagja a strandon süttette a hasát. Csütörtökön Gergő ovis ballagása volt, ma pedig készülünk holnapra, holnap este visszük apát a repülőtérre,  aztán továbbmegyünk Dunántúlra, rokonlátogatni... Huh...
Közben a sok sütisütés (és sajnos evés is) ide-oda lefárasztott.
De mindemellett nagyon jó volt megélni ezt a sok mindent.
És bárki bármit mond, amellett, hogy szeretem is, de több okból is jó pedagógusnak lenni. Jövőre kicsit ugyan változtatunk néhány dolgon, már ami a családi életünket illeti, de alapvetően nincs okom panaszra. Elégedett vagyok a fizetésemmel, nagyon jó kollégáim vannak, van egy csomó szabadságunk, azt csinálhatom, amit szeretek... Hálás vagyok Istennek mindezért.

Megszülettek

a kutyusok. Nagyon édesek, és rossz, hogy meg kell válnunk tőlük, de 6 kutyus egy kicsit sok lenne...
És ma levizsgáztattam a gyerekeimet, úgyhogy egy-két papírmunkától eltekintve nekem vége az évnek. Ügyes volt mindenki, büszke vagyok rájuk. De mindemellett végtelenül fáradt vagyok... A sok vezetés teljesen kikészítette a hátamat és a nyakamat, mostanában szinte állandóan fáj és ez nagyon megterhelő.
Apa jövő pénteken jön haza, addig még nyúzzuk a suli-ovit, de már nagyon évvége hangulat van mindenhol.
Nemsokára kezdődik Bózsvai táborozásunk, nyaralásunk, lelkileg feltöltődésünk. Igaz, hogy munka is lesz közben, de számomra az ott töltött idő nem minősül annak. Várom a találkozásokat, beszélgetéseket, kirándulásokat, előadásokat... Remélem minden jó lesz!

Apa itthon (volt), kiskutyá(i)nk lesz(nek)...

ésatöbbi...

Apa 2 hónap után végre hazajött hozzánk szűk egy hétre, ami nagyon jó volt. Nagyon nem szívesen engedtük vissza... De a célt nézzük és a független (vagyis csak Istentől függő) létet, ami segít az átvészelésben...
A gyerekek nagyon vágynak vissza Harsányba, rendszeresen mondják... Szeretnek itt is, de az azért mégiscsak a nyugalom és szabadság szigete volt nekik... Úgyhogy erősen gondolkodom... Ha tudnám mi lesz... De persze nem tudom... Mint ahogyan máskor sem...
Egy-két dolog biztos azért... Nyár végéig külön, (eddig beszéltük meg, aztán majd akkor meglátjuk, bírjuk-e még), apa Angliában, mi pedig szinte egész nyáron Bóóóóóózsván (remélhetőleg)... Én dolgoz, gyerekek segít nekem és nyaral... Ugyanis arra gondoltam, milyen jó "vóna" ott nekünk így apátlanul a hegyekben, ismerősök, gyerekek, lovak között sok beszélgetéssel, kirándulással, biciklizéssel... És megkérdeztem az illetékest, tudnék-e én ott valamit tenni-venni, annak fejében, hogy ott lehessünk... Még megbeszélés alatt van a dolog, de pozitív volt a hozzá(m)állás...:-) Úgyhogy gyerekek happy, én is happy és már alig várjuk a nyarat, hogy mehessünk. Addig már féllábon is kihúzzuk ezt a heti 3 nap sok kilométer vezetést, tanítást, itthon-suliban tanulást, késő esti főzést, egyedüllétet... Az Úr mindig ad erőt:-)
Ja és majd' elfelejtettem... Kiskutyáink lesznek... Pici, aranyos kuvasz kutyusok... Valakinek esetleg???

Aggodalmaim doboza

Egyik kedvenc könyvem, Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül. Sokadjára olvasom, és most kezdem újra bibliatanulmány formájában. Ha többen lennétek, akik olvastok, felvetném, hogy olvassuk együtt és "beszéljük meg", mert nekem rengeteget adott és ad most is.

Mai (és mostanában ez a legfőbb) aggodalmam a gyermekeim egymással való kapcsolata. Ez az, amit a Linda által említett aggodalom dobozkába szeretnék ma tenni, így helyezve az Úrra ezt a terhet. Rengeteget beszéltem, idegeskedtem, sírtam, imádkoztam már ezért a dologért, de rájöttem, és újból rá kellett, hogy jöjjek, én ezt képtelen vagyok megoldani és egyedül hordozni. Ezért most odaadom Istennek őket, az ő kapcsolatukat és hiszem, hogy amit én nem tudok elvégezni bennük, Ő megfogja tenni. 

Hiszem azt, hogy semmi sem véletlen, így az sem, hogy ezt a két gyermeket bízta ránk az Úr. Még nem látom, hogy mit hoz ki ebből a most nem túl rózsás helyzetből, de hiszem, hogy mindannyiunknak javunkra lesz. Nem tudom, miért alakult így, hibáztattam magamat, őket, a környezetet és már ezer dologban kerestem az okot, és teljes erőbedobással igyekeztem megoldani a magam vehemenciájával. Most csak szeretnék csendben maradni, imádkozni és mindkettőjükkel kettesben beszélgetni, nyugodtan, szeretettel. Az aggodalmaskodásnak, vádaskodásnak, újabb lelki fröccsnek már semmi értelmét nem látom. "Csak" szeretni őket, így, ahogy vannak, a többit pedig Istenre bízni...

De bármennyire is nehéz ez most, biztosan tudom, hogy ők az én legnagyobb kincseim és az egyik legjobb dolog, ami történt velem eddig. Csak nehezen viselem, ha egy problémát nem tudok megoldani. Persze, ha így lenne, akkor nem lenne szükségem Istenre... Most pedig... Csak Őrá vágyom...

Az élet szép

A férjem ugyan messze van, a gyerekeim néha "felfalják" vacsorára egymást, fáradt vagyok, és sok minden bizonytalan, de úgy DÖNTÖTTEM, hogy inkább a jó dolgokra figyelek. Szeretnék hálás, megelégedett szívet, mert van okom hálásnak lenni. Isten mindig figyel rám és érzem, tudom, hogy nagyon szeret.

Apa Angliában...

mi pedig Sajópetriben. Kemény döntés volt, de meghoztuk. Azért, hogy szabadok lehessünk. Vagyis hogy egyedül csak Istentől függjünk. Ne holmi cégektől, hitelektől, adósságoktól.
Apa kiment dolgozni a bátyjához, mi pedig a gyerekekkel visszaköltöztünk régi helyünkre, hogy ne legyünk egyedül. Azt beszéltük meg, hogy max. fél év, amit külön töltünk, azután ha "bejön" Anglia, akkor mi is megyünk, ha nem, akkor Apa hazajön. Bárhogy is lesz, bízom Istenben, hogy mindenből a legjobbat hozza ki. Egyik kedvenc könyvemet olvasom újra (Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül) és ez most nagyon sok erőt ad. A megelégedettségről, pozitív gondolkodásról (Pál levele alapján) beszél és arra tanít benne a szerző. A könyvben lévő egyik kis anekdota elmond mindent a lényegről: Két nő nézett ki a börtön ablakán. Az egyik sarat látott, a másik csillagokat. Én a csillagokat szeretném. És hiszem, hogy ezt a döntésemet Isten megáldja.
A munkámat továbbra is szeretem, bár vannak vezetőségi problémák a suliban, jelenleg az is kérdés, hogy kapunk-e fizetést a következő hónapban. Azért kezdtem el dolgozni 7 év itthonlét után, mert nagyon megterhelő volt a férjem vezette vállalkozásban úgymond bízni, annyira kiszámíthatatlan volt (nem a férjem hibájából), pláne a gazdasági válság után... Gondoltam, ha nekem lesz egy munkahelyem, ráadásul ugye tanári, ha jól csinálom, BIZTOS, hogy megkapom a pénzemet minden hónapban. És Isten most megtanít arra, hogy ne bízzak se munkahelyben, se fizetésben, semmi és senki másban, csak egyedül Őbenne. Merthogy semmi sem biztos, csak az Ő kegyelme. És ráadásul a saját gyerekeimmel sem tudok úgy foglalkozni, ahogy szeretnék, mert a bent töltött napok rengeteg energiát kivesznek belőlem. Úgyhogy akárhogy is alakul, újabb döntést kell meghoznom. Isten elsősorban az én két gyermekemet bízta rám, és csak utána a tanítványaimat. És ha a kettő nem megy egyszerre, változtatni kell.
Tanulni továbbra is tudunk Grétával, a félévi bizonyítványa nagyon jó lett ( bár én szigorúbb lettem volna). De szabad programunk, önfeledt játék, szinte semmi nincs. Mindig rohanunk valahova, minden feladattal sietni kell... És ez fárasztó.
Gabka írása az otthonoktatásról nagyon tetszett, sok igazságot megfogalmaz. A mi reggeleink sulinapokon katasztrofálisak. Fáradt gyerekek, fáradt anya, macskaetetés, kajakészítés, hajmosás, elpakolás, rohanás, idegeskedés... Kell ez nekem? Csak azért, mert nem bízom Istenben, hogyha Ő elhívott az anyaságra, a gyermekeim oktatására, akkor az ehhez szükséges anyagi javakat is megadja?! Ha csak akkora hitem lenne, mint egy mustármag... Hát igen... Ezért küzdök most. De minden, és mindenki, ami/aki körülvesz nagy hálával tölt el Isten iránt. Sokat segít Anya, Anyósomék, igaz nem dúskálunk, de mindenünk megvan (még több is), amire szükségünk van. Van egy nagyszerű férjem, csodás gyerekeim... És ami talán a legfontosabb, ismerhetem, szerethetem Istent és rábízhatom az életem.
A tanév végéig még minden marad így, de hogy azután hogy lesz még nem tudom... De "Ő" már tudja és ez nekem elég...