Hála az Úrnak ezért az áldásért, hogy eljutottunk idáig. Lassan 3 hete (kisebb-nagyobb megszakításokkal, tábor, hangverseny, ilyesmi) itt vagyunk és még messze nem vagyunk kész, de ez már távolról sem zavar annyira, mint eleinte. Különben is, állítólag egy családi ház soha nem lesz teljesen kész. Azért én reménykedem, bár a teljesen kész állapot (tetőtér beépítés, hozzáépítés, állítok lakhelyei, stb...) még tényleg messze van. De nagyon hálás vagyok az eddigiekért is, is legfőképpen azért, hogy ezzel is meg tudok elégedni, és nemcsak úgy éppenhogy, hanem teljes mértékben.
Olyan, amilyennek mi szerettük volna (képeket később hozok), mindennek megvan a helye, otthonos, nyugalmas, csendes, hűvös még ebben a nagy melegben is, a mókusok rendszeres vendégeink, az erdő többi lakóját pedig sétáink közben ismerhetjük meg. Az emberek kedvesek, és segítőkészek, és nagyon nyitottak és az oviban rendkívül rugalmasak.
A gyermekekre nézve a távoli jövőt még nem tudom, talán lassan meg is tanulom, hogy ne tervezzek és aggodalmaskodjak annyira előre,de az idei év az itteni oviban fog telni. Már voltunk egy párszor délelőtt 2-3 órát. Nekem is és a gyerekeknek is nagyon tetszik. Nem látom a jövőt, de rábíztam ezt a kérdést Istenre és mivel annyira alkalmatlannak érzem magam mindenféle döntéshozatalra, egyre inkább rá támaszkodom.
Egy fontos dolgot tanultam meg az elmúlt időszakban, mégpedig arról, hogy Ő tényleg nagy kegyelmű és nagy irgalmasságú. Látja az életemet, a hibáimat, a bűneimet, a botlásaimat, a teherbíró képességemet. Szeretné, ha ez mind fejlődne, de elfogad, megért, szeret és segít így is, ahogy vagyok. A házikónkra visszatérve pedig annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy nagyon szeretem és szeretek itt lakni, tudom, hogy csak vándorok vagyunk ezen a földön, és nem ragaszkodom felettébb hozzá, amíg a miénk lehet és itt lehetünk, hálás vagyok érte. De ha más út nyílik meg, azt is igyekszem nyitott szívvel fogadni.
Az állásról még semmi hír, pedig mindjárt szeptember és kezdődne a tanítás. De persze ez lehet, hogy nem véletlen...Az Úr formál, szólítgat, tanítgat...A megoldást még nem tudom, de bízom Benne, aki a legjobbat akarja nekem. Ő majd idejében mindent megláttat velem. (Csak legyen türelmem kivárni.)
1 megjegyzés:
Már nagyon várom a képeket!
És nagyon jó, hogy végre örülsz! Annak, hogy beköltöztetek a ti kis otthonotokba! Ez nagyon jó érzés! De innentől kezdve nincs olyan, hogy kész! Mindig lesz mit csinálni, és egyre jobban azt veszed észre, hogy nincs helyed!
De örülök!
Megjegyzés küldése