6 éve vagyok édesanya!

Nos, tegnap volt 6 éve annak, hogy az én gyönyörű kislányom meglátta a napvilágot. Emlékszem, éppen mentem tanítani, amikor csörgött a telefon... Nos, még jó, hogy nem sokan voltak mellettem az autópályán. Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy természetesen a tanításra nem tudtam figyelni... Igazából semmire se nagyon... Másnap rögtön mentünk hozzá, és amikor megláttam, rögtön haza akartam hozni, de erre csak 2 hét múlva kerülhetett sor. Addig is ott volt a kórházban, nagyon jó helyen, sokat babusgatták, és ezért azóta is nagyon hálás vagyok az ottani dolgozóknak. Szóval megláttam... Olyan picike volt...Alig látszott ki a pólyából. És onnantól kezdve megváltozott az életünk. Nem volt még semmi vásárolva neki, mert nagyon hirtelen jött, és ezért úgy döntöttünk, nem is szólunk róla otthon, hanem egyszerűen csak meglepjük vele a családot:-) A két hét alatt, amíg a papírok intéződtek, majdnem mindent sikerült beszerezni, és nagyon boldogok voltunk, amikor mehettünk érte. Emlékszem, hatalmas öröm és büszkeség töltött el, amikor a babahordozóban vittük le a kórház lépcsőin. Igen, ő most már a miénk. A mi kislányunk. Isten tényleg ránk bízta. Óriási felelősség, és hatalmas csoda. Azóta eltelt 6 év, el sem hiszem. Pedig mintha most lett volna, hogy figyeltem mikor mosolyog rám először, vártuk, hogy mikor teszi meg az első lépéseket, mikor kezd el beszélni, stb... Most pedig kész hölgy. Istennek hála, eddig szépen fejlődött, de amit mégis kiemelnék, az a gyermeki hite. Még mindig, vagy inkább egyre többet tanulok tőle. Most már mondhatni rendszeressé vált, hogyha valamit nem úgy tesz, ahogy kellene, akkor elmegy imádkozni, és jön bocsánatot kérni. Magától. És ilyenkor én igencsak megszégyenülök. Az öccsével való kapcsolata is alakulóban, bár most Gergő van éppen a dackorszak közepén, úgyhogy mindig van valami izgalom. Hálás vagyok mindkettőjükért, bár legtöbbször méltatlannak érzem magam a feladatra... Csak abban bízom, hogy a hiányosságaimat Isten kipótolja.